MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1988
66. ő. e. 1988. október 7. (94-215. o.) - 1. Az ideiglenes munkabizottság jelentése a megyei párbizottság tagjaival folytatott beszélgetés tapasztalatairól. Jelentés: 96-122
Egyetértek azzal, hogy ilyen dolgoztató, meg politizáló pártot kell megvalósítani, de szeretném hozzátenni, hogy ezt a pártot azért vezetni is kell. Olyan értelemben is és minden szintű pártot, vagy szervezetet is vezetni kell, ezt azért szeretném hangsúlyozni, mert ha nem vállaljuk föl azokat a gondokat, problémákat, amelyek a mindennepi életünkben akár az ideológia, akár más területeken jelentkezik és erre nem próbálunk legalább folyamatos válaszokat adni, akkor a munkánk eleve nem lehet hatékony, és eleve nem lehet eredményes. És ezt a folyamatot föl kell vállalni és ennek élére kell állnunk. A fő figyelmet mindenekelőtt az alapszervezeti munka színvonalának javítására kell fordítani, hogy az alapszervezetben élő eleven politizáló munka valósuljon meg. Egyetértek azzal a fölfogással, ne higyjük azt, hogy az alapszervezeteink abban a helyzetben vannak, hogy odaadjuk a nagy önállóságot és holnaptól kezdve már megy a szekér és mindenki úgy gondolkodik, ahogy mi azt elképzeljük. Ez azért sem megy, mert 30 évig egészen más módszereket alakítottunk ki a mindennapok munkájában, hogy ez egyik napról a másikra megváltozzék, elképzelhetetlennek tartom. Nem szabad magára hagyatottság érzését kelteni az alapszervezeteknél. Én azt gondolom, hogy az aktívák is, meg a függetlenített apparátusnak is az a legfőbb feladata, hogy olyan feltételeit teremtsük meg és minél előbb és sokféle módszerrel az alapszervezeteknek, hogy ezzel az önállósággal minden tekintetben valóban élni is tudjon. Az a tapasztalat, hogy unják a szövegeket a párttagjaink is, meg a dolgozók egy része is. Azt szokták mondani, hogy nem reformretorikára, hanem reformtettekre van szükség. Én azt szeretném hangúlyozni, hogy mindenekelőtt annak a bizalomnak a viszszaszerzésére van szükség, amelyet folyamatosan elkoptattunk és valóban azt, hogy ezt visszaszerezzük, ehhez mindenekelőtt a szavak és a tettek egységére van szükség. Mindig is ezt hangoztattuk, de most úgy gondolom, ha eljött az idő, akkor most igazán, komolyan kellene vennünk azt, hogy legalább azokba a kapaszkodókba, amiket még jobban hrdetünk, meg mondunk, meg kérünk másoktól is, hogy akkor e szerint éljünk, dolgozzunk és mindenekelőtt a teljesítményelv legyen a domináló, hogy a tettek jelentsenek itt az emberi értékeket meg az emberi minősítést, meg a különböző szervek minősítését is. Ebben a nagy versenyszellemben az sem ártana, ha valami ilyen versenyt is hirdetnénk, hogy ki tud jobban élni és ezek szerint az elvek szerint ki tudja minél jobban a munkában is megvalósítani azokat a követelményeket, amit közösen elhatároztunk. Mindig is hangoztattam és híve is vagyok annak, hogy a példamutatás az önmagában is vonzerőt jelent. Az a kisebb-nagyobb közösségeknél azt jelenti, hogy azzal az emberrel azokra a káderekre fölnéznek, akik nemcsak vizet prédikálnak és bort isznak, hanem azt látják, hogy a gyakorlatban úgy tanul, él, ugyanazokat az elveket valósítja meg, amit másoktól megkövetel, ehhez fölzárkóznak az emberek. Ez a történelmi időszak, amit most élünk, méginkább ilyen kádereket követel és méginkább szükség van arra, hogy amit mondunk, aszerint éljünk, dolgozzunk, hogy követni tudjanak bennünket a körülöttünk lévők is. Ahhoz a nehéz meggyőző munkához, ami vár ránk a politikai életben, talán hozzájárul az, hogyha a jó példa is egyre jobban ragadóssá válik. Javítani szükséges, meg kell is,az élet egyszerűen ránk fogja kényszeríteni, hogy változtassunk valamit ezen a politikai vitakultúránkon is. Annál is inkább elvtársak, mert eddig nem is igen volt rá szükség. Hiszen a felülről vezényelt határozatok alapján elmondjuk, hogy mit miért kell tenni, meg hogyan és elvártuk, hogy így legyen. A visszabeszélésnek, hogy úgy mondjam az ellenvélemények hangoztatását nem nagyon tartottuk nyilván. Nem is kellett különösebben felkészülni arra, hogy akár a meggyőződésünk szerint a megfelelő érveket elővegyük és vitatkozzunk másokkal, meghallgatva másokat, odafigyelni mások véleményére. De azért a saját elkövelezettségünk alapján próbáljuk a mi igazunkról meggyőzni másokat. Ezt úgy gondolom, hogy most már a pártban is érvényes lesz egyre inkább. De még inkább érvényes lesz arra a pluralizmusra, aminek a tanúi vagyunk. S bizony ezek a szervezetek ki fogják belőlünk kényszeríteni azt, hogy ezt a vitakultúránkat mi magunk is fejlesszük tovább. Gondolom, hogy ebben is türelemre van szükség, mert egyik napról a másikra itt sem megy ez az átváltás.