MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1988

65. ő. e. 1988. január 12. (2-63. o.) - Határozat 29-40

- 8 A takarékbetét-állomány szeptemberig növekedett, ezt követően átmenetileg csök­kent, de így is meghaladja az előző évit. Jelentősen bővült a lakossági hitelál­lomány. A tanácsok és intézményeik megfelelő rangsorolással, takarékosabb és szervezettebb gazdálkodással biztosították a működés feltételeit, a kiemelt társadalmi programok folytatását. A népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítása érdekében csökkentették a tanácsok pénzügyi forrásait. A megyei tanács a pártbizottság 1987. szeptember 2-i határozatával összhangban, úgy módosította középtávú szabályozórendszerét, hogy ki­emelt programjaink prioritásai - bizonyos tartalmi változásokkal és súlypontáthelye­zésekkel - a mérséklés ellenére is megőrizhetők. A foglalkoztatásban kialakult kisebb területi feszültségeket sikerült mérsékelni. Jelentősebb, mintegy 100 fős létszámcsökkentést csak a TUNGSRAM hajtott végre. Sió­fokon az ÉSZKV-t, Sántoson pedig a juh-hízlalással foglalkozó gazdasági társaságot számolták fel. Ennek következtében 270 dolgozó elhelyezéséről kellett gondoskodni. A meghosszabbított felmondási idővel járó kedvezményt húszan, az átképzési támoga­tást pedig 12 gazdálkodó szervezet 390 dolgozója számára vették igénybe. Csurgón, Tabon, Barcson és Nagyatádon a tanácsok a foglalkoztatás biztosítására közmunkát szerveztek. A Balaton-parton az idénymunkaerő-gondokat a dolgozók átirányítása, építőtáborok szervezése és az élelmiszerkereskedelemnek nyújtott bérpreferenciák ellenére sem sikerült megoldani. Összegezve megállapítható, hogy a megye gazdaságának fejlődése több területen megfelel a megyei pártbizottság 1986. november 26-i és 1987. szeptember 2-i ha­tározatának. Az intézkedésekben, a törekvésekben, a formálódó tervekben és el­képzelésekben fellelhetők a stabilizációt szolgáló pozitív elemek. Ugyanakkor változatlanul léteznek munkánk fogyatékosságaiból és az újszerű gondolkodás hiányából fakadó visszahúzó erők is. Szubjektív és objektív okok miatt gondjaink néhány ágazatban súlyosbodtak.

Next

/
Thumbnails
Contents