MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1988
66. ő. e. 1988. október 7. (94-215. o.) - 1. Az ideiglenes munkabizottság jelentése a megyei párbizottság tagjaival folytatott beszélgetés tapasztalatairól. Jelentés: 96-122
- 3 JX&n -UK "3e okvetlen szükség van. Néhányan megjegyezték: a testületben tul sok az igazgató, az elnök, s a különböző beosztásokhoz kötődő testületi tagság sem mindig elfogadható. Indokolja a cserét az a felismerés, hogy a változást és folytonosságot csak akkor lehet biztosítani, ha egymás felkészültségét, képességét, tapasztalatát kiegészitve három generáció képviselői megfelelő arányban vesznek részt a vezetésben. Indokolja továbbá az is, hogy az uj helyzethez igazodva egyre felkészültebb, az elvi-eszmei-politikai irányitásra képes, politikai, szakmai, gyakorlati és mozgalmi tapasztalatokkal rendelkező testületi tagok tudják csak jól ellátni feladatukat. Azok, akik a kisebb pártegységek, saját munkaterületük képviseletén kivül szélesebb körű tapasztalatokkal, megyei áttekintéssel tudnak nyilatkozni, vitatkozni és dönteni a testületi üléseken. A testületek létszámát - bár voltak ellenvélemények is - általában megfelelőnek tartják, ugyanigy az egyes társadalmi rétegek képviseletét. Többen 25-30 százalékos csökkentést is el tudnának képzelni, s ettől leginkább a belső műhelymunka javulását, a valódi vitaszellem kialakulását, a testületi tagok kapcsolatának, együtt gondolkodásának megteremtését várják. Azt állitották, hogy a testületi létszámot a feladathoz kell igazitani. A tervszerű és előrelátó, megfontolt cserét, a lemondott vagy fölmentett testületi tagok pótlását kivétel nélkül a delegálás módszerével látják megoldhatónak. Az arányokról eltérő vélemény alakult ki. Voltak, akik 20-30, mások 50- vagy azon felüli arányban is el tudnák képzelni a delegált testületi tagok számát. A módszer bevezetésének indokai a következők: A közvetlen küldés révén az eddiginél jobban megvalósulhat a szervezeti szabályzat azon előirása, miszerint a testületi tagok kötelesek az alapszintű közösségek érdekeit képviselni. Ehhez azonban párosulnia kell a számonkérésnek, az elszámoltatásnak is. A KISZ-ben már kipróbálták ezt a módszert; sok előnye, de hátránya is van. Gond csak abból adódhat, ha tul gyakran váltják a delegált testületi tagokat. Okos elképzelés a közvetlen küldés - mondták mások -, mert a küldött jobban érzi majd, hogy számadási kötelezettsége is van. A pártbizottság tagjait eddig még senki sem számoltatta el arról, hogy mit, kiket, hol és hogyan képviseltek. Ez a módszer gyökeres változást hozhat.