MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1988

66. ő. e. 1988. július 6. (2-93. o.) - 2. A párttagsági könyvek cseréje lebonyolításának politikai tapasztalatai. Jelentés: 8-16 - Szóbeli kiegészítés: 20-22

egyéni beszélgetésekből, hanem a vitákban elhangzottakból adódó feladatokat együtt kell megfogalmazni. Ez egyben az országos pártértekezlet állásfoglalá­sából adódó feladatok végrehajtásának megkezdését is jelenti. A feladatok meghatározásakor abból kell kiindulnunk, hogy milyen igény fogal­mazódott meg a megyei pártbizottság iránt a párttagságban. Az igény a megyei pártbizottság munkájának nagyobb nyilvánosságában, a döntések előkészítésének szélesítésében, a nyíltabb, közérthetőbb tájékoztatásban, az alapszervezeti mun­ka kedvezőbb körülményeinek megteremtésében nyilvánult meg. Sokan vonták kétség­be azt, hogy a megyei pártbizottság információs jelentésében tovább adja -e a bíráló megjegyzéseket, az elégedetlenség megnyilvánulását. A megye pártszervezeteiben többségében várakozás tapasztalható. Mit csinál a megyei pártbizottság, mit csinálnak a városi pártbizottságok az országos párt­értekezlet után. Felfogásunk szerint a pártértekezlet állásfoglalásainak vég­rehajtását folyamatként kell kezelni. Egyszerre annyit elhatározni, amennyit végre tudunk hajtani, de a különböző feladatok, feladatcsokrok, annak megvaló­sítására irányuljanak, amit számunkra a megye párttagsága megfogalmazott, il­letve az országos pártértekezlet elhatározott. E folyamat része az a néhány konkrét feladat, amely most ide került a tisztelt pártbizottság elé. Olyanok, amelyekben a gondolkodás már megindult, vagy holnap­tól indul meg, olyanok, amelyek végrehajtása ellenőrizhető, és kézzelfogható. E folyamat további részét képezi a végrehajtó bizottság üléstervében megfogalma­zott feladat, mint pl. a politikai nyilvánosság szélesítésével, vagy a párt ál­lami, társadalmi szervek megyei munkamegosztásával kapcsolatos feladatok. Illetve a következő félévben sorra kerülő olyan fontos téma, amely az alapszerve­zetekben folyó ideológiai munkát elemzi és határoz meg majd feladatokat. A végrehajtó bizottság munkatervét a pártbizottság tagjai megkapták, ellenőriz­hetik, figyelemmel kisérhetik a végrehajtást. De végrehajtandó feladatot jelen­tenek e folyamatban az országos pártértekezlet állásfoglalásából, a Központi Bi­zottság által elfogadott feladattervből adódó közvetlen feladatok, amelyeknek megismétlése felesleges. Mint pl. a különböző szintű választásoknál a delegálás bevezetése, vagy a tanácsadó testület létrehozásának megvizsgálása, vagy a ha­tásköri lista módosítása, és folytathatnám. Ezekkel és még néhány kérdéssel a különböző párttestületeknek majd foglalkozni kell. E folyamat fontos része lehet a szeptemberi megyei pártbizottsági ülés is, melyen a testületi munka megújulására újabb feladatcsokor készülhet. A szeptemberi

Next

/
Thumbnails
Contents