MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1988
66. ő. e. 1988. július 6. (2-93. o.) - 1. A központi bizottság 1988. június 23-i ülése. Szóbeli tájékoztató: 4-6
k Foglalkozott Grósz elvtárs azzal a négy pillérrel, amelyre szilárdan lehet építeni a párt további erősítésében: - a párt története, - ma a társadalom aktivizálásának leghatékonyabb eleme a párt. Korábban olyan jelszó volt pártunkban, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van. Ez ma már kevés. Erkölcsi, politikai felelősség, aktiv támogatás kell a párt határozatainak megvalósításában. Aki velünk van, annak alkotni, cselekedni kell; • - szilárd alapja a pártnak az az erkölcsi bázisa, amellyel rendelkezik és amelylyel rendelkezni fog; - a nép bizalmas, amely ugyan valamit vesztett a korábbiakhoz képest, de ma is általános. A párt jellege szerint ma is osztálypárt. Össztársadalmi, össznépi és nemzeti párt. A pártirányítást, mint politikai terminológiát lassan feledni kell, mert ehhez az elvhez a parancsolgatás szándéka tapad. Milyen legyen a párt a jövőben? - vezető szerepről kell beszélni, ami elvi szerepet jelent, - a párt szervei nem épülhetnek fel az állam szervei szerint, - egyre jobban a párt mozgalmi jellegének kell kidomborodni, - a személyiség szerepének egyre inkább erősödni kell. A pártegységet a különbözők egységének kell tekinteni. Át kell gondolni a kisebbségi vélemények kezelésének módját. Ki kell dolgozni a munkamódszert, -stílust és ehhez kell igazítani az apparátus szervezeti rendjét. Váljék gyakorlattá, hogy csak választott testületek hozhatnak határozatot választott testületekre. A munkabizottságok adjanak rendszeres tájékoztatást munkájukról a Központi Bizottságnak. Grósz elvtárs szólt az apparátus feladatairól, helyzetéről és arról, hogy a követelményeket magas szinvonalon teljesítsék.