MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1988
65. ő. e. 1988. április 23. (159-219. o.) - 1. Tájékoztató az országos pártértekezlet állásfoglalás-tervezetének megyei vitájáról. A megyei pártbizottság állásfoglalása. Tájékoztató: 162-173 - Javaslat: 174-182
4é3 pozitiv fordulatra van szükség. A tervezetben felvázolt irány elfogadható. A feladatok megoldásához személyi változásokra van szükség, egyetért ezzel kapcsolatos szóbeli kiegészítésben foglaltakkal. A vezetői hármas követelményhez indokolt lenne egy negyedik követelmény felállítása is, mégpedig az erkölcsietikai követelmény. A tervezet bevezetője rövidsége ellenére is őszinte. Ki kellene hangsúlyozni, hogy helyzetünk korábbi jobbnak vélt értékelése hamis illúziókat keltett. A tervezetben nem egészen világos az önigazgatásra vonatkozó megjegyzés. A bevezető utolsó bekezdésében a stratégiai és taktikai elemek keverednek. Úgy látja, indokolt, hogy itt csak stratégiai elemek szerepeljenek. Az I. fejezetben a párt kellő önmérsékletet tanúsít. Fontosnak tartja, hogy a Központi Bizottság folyamatosan elemezze a belpolitikai helyzetet. A mozgalmi jelleg erősödése mintha csorbát szenvedne ebben a fejezetben. Szükségesnek tartja, hogy a párt belső felépítését átgondolják a mozgalmi jelleg erősödése miatt. A választási rendszer megújításával egyetért, ezt a XIV. kongresszusig folyamatosan be kellene vezetni. Nem érti, hogy a döntés előtt hogyan van kisebbségi vélemény, ez csak döntés után lehetséges, tehát ezt döntés előtt nem is lehet ismertetni. A döntési rendszerben a konfliktust megelőző módszereket is ki kell dolgozni. A fiatalság támogatja a kádermunkával kapcsolatos megállapításokat. A legfeljebb két ciklusra történő választásnál vigyázni kell, nehogy ez csak adminisztratív lépés legyen. Az ideológiai tevékenységre vonatkozó tervezet visszalépést jelent a tézisekhez képest, mert ebben kevesebb van, fontos kérdéseket az állásfoglalás-tervezet nem tartalmaz. A továbbiakban a fiatalság egyes problémáival foglalkozik, szól a generációk közötti problémákról. Az 1984-es ifjúsági rendszer reformja nem vált valóra, a rendszer nem felel meg a mai kor követelményeinek. A KISZ-nek változtatni kell a munkáján, de a szervezeti formán is. A tervezetet alkalmassá lehet tenni.