MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1988

65. ő. e. 1988. április 23. (159-219. o.) - 1. Tájékoztató az országos pártértekezlet állásfoglalás-tervezetének megyei vitájáról. A megyei pártbizottság állásfoglalása. Tájékoztató: 162-173 - Javaslat: 174-182

- m 6 - Fontosnak és jelentős kérdésnek ítéli meg annak kimondását, hogy a szocialista gazdaság árútermelő gazdaság, ugyanakkor az ezzel együtt járó társadalmi ellent­mondások kezelésére fel kell készülni. - Indokoltnak tartja, hogy az új gazdasági jelenségekre az ideológia keresse és adjon eligazító válaszokat a végleges dokumentumban. 2. - A gazdasági reform folytatása, következetes végrehajtása feladataival egyetért. Észrevételezi azonban, hogy az árrendszer változásai már folyamatban vannak, így a bérreformmal történő együttes végrehajtásának fogalmazása nem pontos. Támogatja az átfogó bérreformot. - Egy minimális ellátási szint állami garanciáinak kidolgozásával egyetért, az­zal a kiegészítéssel, hogy ez ne vezessen a munkakerülő, lumpen állampolgárok számának növekedéséhez. - Nem ért egyet a "főváros lakáshelyzetének javítása'kiemelésével, mert ez ellent­mond az arányosabb területfejlesztési elképzeléseknek, a népességmegtartó-ké­pesség növelését célzó feladatoknak. 3. - Az értelmiség növekvő szerepének megfogalmazását helyesnek, időszerűnek tart­ja. Ugyanakkor fontosnak ítéli meg a munkásság, a parasztság értékteremtő munkáját is kiemelni. - Egyetért az oktatási rendszer korszerűsítésével; a képzés és a foglalkoztatás jobb összhangjának megteremtésével; a tudás rangjának nagyobb társadalmi elis­mertségével, megbecsülésével. Az oktatási reformot támogatja, de legyen átgondoltabb és időtállóbb; javasol­ja, hogy a képzésben a konvertálható szakmai képzés kerüljön előtérbe. 4. A kulturális, művészeti élet értékelésével egyetért. A művelődési esélyek és lehetőségek fokozatos kiegyenlítése, mint cél - véle­ménye szerint - megköveteli a kultúrát közvetítő alapintézmények támogatási rendszerének jelentős korszerűsítését.

Next

/
Thumbnails
Contents