MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1987
64. ő. e. 1987. július 3. (2-77. o.) - 2. Somogy megye építőiparának helyzete a megyei pártbizottság 1979. április 19-i határozata alapján. Jelentés: 13-35 - Szóbeli kiegészítés: 36-42
- 6 Szabó Gyula elvtárs, a SÁÉV igazgatója Jelentős azon szakemberek száma, akik a megyéből eltávoztak és más megyékben vezető állásokat töltenek be. Ez az oka annak, hogy a szakember-ellátottság a megyében az átlagtól elmarad. A központi programok az állami vállalatok felé fogalmazódtak meg. Ezek azonban rendkívül alacsony jövedelmezőségűek. A két magasépítő vállalat kedvezőtlen helyzete a belső bajokon túl az elmondottakból is adódik. Ma az ágazatban a magánerő és az állami vállalat nem azonos feltételek mellett dolgozik. A magánszektor elvonta a jó munkaerőt az állami vállalatoktól. Nem véletlen az sem, hogy a szövetkezetek kivonultak a lakásépítésekből, mert az nem jövedelmező. A jelentésben a lakásárak összehasonlítását nem fogadja el, mert ilyen módszerrel nem lehet azokat összehasonlítani. Egyetért viszont azzal, hogy javítani kell a különböző szervek együttműködését. Ismerteti a SÁÉV helyzetét, a korábbi évekből eredő nehézségeket. Elmondja, hogy az Április 4 utcai építkezést nem lett volna szabad elvállalni a vállalatnak, mert ehhez a feltételei nem voltak meg. 1986-ban 36 millió forint veszteséggel zárt a vállalat. Ehhez jön még több tízmillió forint, amit csalás miatt nem szerepeltettek a mérlegben. A vállalatnak májusban nem volt még erre az évre érvényes terve. Egy évet meghalad minden építkezésnél a lemaradás, felborultak a vállalatnál a belső létszám arányok. A leányvállalatokat felszámolták. Kritikus helyzet alakult ki a vállalatnál. Ismerteti, hogy milyen intézkedéseket tettek a kibontakozásra. A szerződéses állományt felülvizsgálták. A pénzügyi rendezést saját erővel is igyekeznek megoldani. 200 főt átcsoportosítanak a nem termelő ágazatból a termelő ágazatba. Legnagyobb feladat a vezetés átszervezése. A vállalat 300-400 lakásnál évente nem tud többet elkészíteni azért sem, mert a lakásépítés jövedelmezősége igen alacsony. A foghíj beépítéseknél kialakulhat 20.000 Ft/négyzetméter ár is. A vállalatnál meg kell szüntetni minden veszteség forrást, fájdalmas intézkedésekre is sor kerül, de a túlélésnek csak ez a lehetősége van. Érthetetlennek tartja, hogy a szakszervezet rendkívül mereven foglal állást. Bejelenti, mindent megtesznek, hogy eleget tegyenek az elvárásoknak. t|(j m-%""