MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1986
62. ő. e. 1986. október 15. (111-182. o.) - 1. Tájékoztató az ellenzékiek tevékenységéről, s a párt feladatai ezzel kapcsolatban. Szóbeli tájékoztató. Hiányzik - 2. A megyei pártbizottság határozata a központi bizottság 1986. március 18-i, a párt káderpolitikájáról szóló határozatának végrehajtására. Határozat-tervezet: 115-138 - Határozat: 153-172
isn Vizsgálták azt is, hogy a káderirányításnak hogyan vannak meg a feltételei. Avizsgálat tapasztalatai szerint az események hozták létre a káderirányítást, tudatosan ezekre a szervek nincsenek felkészülve. Dr. Széles Gyula elvtárs, pb-tag A társadalmi és gazdasági fejlődés jelenlegi szakaszában meghatározó az emberi tényező, de a jövőben is ez marad, ezért kell hosszú távra megszabni a feladatokat. A vezetői követelményeknél változatlanul a korábban kialakult hármas követelményt kell alkalmazni, de úgy véli, hogy ma már nem lehet elvárni a vezetőtől a politikai és szakmai teljes ismeretet, ezért inkább menedzser típusú vezetőre van szükség, akik olyan teamot teremtenek maguk körül, amely korszerű munkára képes. Egyetért azzal, hogy míg korábban a politikai, ma a szakmai követelmény áll első helyen. Fontosnak tartja az ismeretek megújítását. Az egyetemi diploma öt év után devalválódik, ezért meg kell újítani a tudást, erre jobban fel kell hívni a vezetők figyelmét, éljenek a lehetőségekkel, hiszen a különböző egyetemeken, így nálunk is van a megújításra lehetőség. Az előterjesztésnek a minősítésekkel foglalkozó részével egyetért. Elmondja, hogy a mezőgazdasági főiskolán a minősítések során előírták a nyelvismeret és tudományos fokozat megszerzését. Aki ennek nem felelt meg, az nem kapott jutalmat és bérjavítást. Ugyanakkor az intézet minden feltételt megteremtett, hogy az oktatók az előírt követelményt teljesíteni tudják. Végül kifogásolja, Somogyban nem élnek azzal a lehetőséggel, hogy szakmunkástanulókat készítsenek fel az egyetemekre, pedig ennek lehetősége szervezett formában megvan. Javasolja, hogy ez kerüljön be a határozati javaslatba. Tolnai Sándor elvtárs, pb-tag Az előterjesztéssel és a szóbeli kiegészítéssel egyetért. Kaposvári tapasztalat, hogy a káderek becsülettel helyt álltak. Voltak olyan hangok, hogy a párt vonuljon ki a gazdaságból, és ha közmegegyezés van Magyarországon, akkor mi szükség van a politikai alkalmasság vizsgálatára? Tény az, hogy ma a szakmai hozzáértés a vezetőnél elsőrendű követelményként van számba véve, de egy vezetőnél soha nem lehet elhanyagolni a politikai alkalmasságot. A vállalatvezetők választása új helyzetet teremtett a káderpolitikában is. Ma a párttestületek állásfoglalása csak ajánlás, a hatalmi oldal a káderhatáskörben kevésbé érvényesül. A kádermunkának a politikai és mozgalmi oldala, jellege erősödik.