MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1986

62. ő. e. 1986. június 25. (2-68. o.) - 1. A központi bizottság 1986. június 18-i ülése. Szóbeli tájékoztató: 4-18

^ 49­2 - 7^ Elterjedt a protekcionizmus, a megvesztegetés gyakorlata. Sok vezető­nek nincs kellő kapcsolata a néppel, helyette értekezleteket tartanak, pusztán az ott elfogadott felhívások, határozatok segítségével pró­bálják munkájukat végezni. Ahogyan ő fogalmazott, kitermelődött az un. kabinet pártmunkások, funkcionáriusoknak a típusa. Ezen szerinte vál­toztatni kell, az emberekkel, a néptömegekkel közvetlen, eleven kapcso­latok kialakítására kell törekedni. Az SZKP főtitkárának értékelése szerint a szovjet társadalomban meghatározó vonás a XXVII. kongresszus politikai vonalának aktív, tevőleges támogatása. A gyorsítás porgram­jának sok híve van, az emberek egyre inkább értik, hogy csak így lehet megteremteni a dinamikus fejlődés feltételeit. A gazdasági növekedés­ben vannak már biztató kezdeti eredmények. Az év első öt hónapjában az ipari termelés 5,7 %-kal nőtt, a tavalyi 3,9 %-os éves növekedéssel szem­ben. A mezőgazdaságban is pozitív folyamatok indultak meg. A bábolnai és nádudvari módszerek alkalmazásával kedvező tapasztalatokat szerez­tek. Ezeket egyébként a Szovjetunióba a helyi körülményekhez igazodva próbálják meghonosítani. Az állattenyésztésben is nagyfigyelmet fordí­tanak a hatékonyság növelésére. A szovjet vezetés a társadalmi-gazdasági fejlődés meggyorsítása leg­fontosabb feltételének a műszaki-tudományos haladás kibontakozását, a modernizálást, termelési szerkezet gyökeres megváltoztatását jelenti. Felismerték, hogy évek során komoly hibákat követtek el a beruházások terén, mert szétforgácsolták az anyagi eszközöket. A termelőeszközök kor­szerűsítése helyett hatalmas összegeket költöttek új épületekre, nem termelő beruházásokra. Jelenleg különös figyelmet fordítanak arra, hogy a felújítások során a legmodernebb technikát és technológiát vezessék be. Gorbacsov elvtárs elmondta, bármilyen nehéz politikailag vállalni, alapos mérlegelés után arra a következtetésre jutottak, hogy az életszín­vonal gyorsabb ütemű emelésére egyenlőre nem képesek. Most a tudományos­műszaki haladás feltételei megteremtésének, és a véderő szintentartá­sának kell elsőbbséget biztosítani, mert a jövő fejlődését napjaink­ban kell megalapozni és megteremteni. A magyar-szovjet kapcsolatokról szólva Gorbacsov elvtárs hangsúlyoz­ta, hogy az SZKP nagyra értékeli pártjaink, országaink sokoldalú együtt­működését. Óriási vívmánynak tekintik, amit eddig közösen elértünk. Az SZKP vezetése nevében Gorbacsov elvtárs elismeréssel szólt pártunk következetes elvi politikájáról, rugalmas gyakorlatáról, munkastílusá­ról, amelyet a szovjet nép is jól ismer, és nagyra becsül. Kiemelte, hogy a lényeget, az alapvető kérdéseket egyformán, egységesen közelítik és ítélik meg. Bizonyos különbségek az eltérő adottságokkal, a nemzeti sajátosságokkal összefüggésben merülnek és merülhetnek fel. Gorbacsov elvtárs kiemelte, politikai és társadalmi szempontból egyaránt fontos hogyan fejlesztjük tovább gazdasági együttműködésünket.A hagyományos értelemben vett árucsereforgalom lehetőségeit csaknem teljes mértékben kimerítettük. Az előrelépés lehetőségét ezért a termelési kooperációban, közös vállalatok létrehozásában, az integrációs folyamat elmélyítésében, a szocialista építés tapasztalatainak hatékonyabb cseréjében látja. Közvetlenebbé kell tennünk a tudománycs-műszaki kutató központok kapcso­latait, biztosítanunk kell azok anyagi, s tudományos érdekeltségét az együttműködésben. Gorbacsov elvtárs aláhúzta a közös vállalatok létre­hozásának egyre nagyobb fontosságát. Ezek közül néhánynak bázisa a Szov­jetunióban, másoké pedig Magyarországon lehetne. Abból indulna ki, hogy a magyar-szovjet gazdasági együttműködés hatékonyabbá tétele kölcsönös érdek, amely hozzájárul az országaink előtt álló feladataink megoldá­sához és megbízható alapre helyezi a nyugattal folytatott, egyébként elengedhetetlenül szükséges gazdasági és tudományos, műszaki kapcsolatok fejlesztését is.

Next

/
Thumbnails
Contents