MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1986

61. ő. e. 1986. március 26. (121-198. o.) - 2. Somogy megye hosszú távú terület- és településfejlesztési tervének irányelvei. Javaslat: 127-145 - Határozat: 162-179

f\fJJ rfí­irt A közlekedés mind jobban, nagyobb biztonsággal és gazdaságosan elé­gítse ki a növekvő szállítási és utazási szükségleteket. A vasúti közlekedésben folytatni kell a fő és mellékvonalak korsze­rűsítését, a nagyforgalmú állomások rekonstrukcióját, valamint a rakodás gépesítését. Be kell vezetni a hosszútávú tervidőszak első felében a villamos vontatást a Balatonparti és a Dombóvár-Gyékényes fővonalakon. Szorgalmazzuk a drávai vízlépcsőrendszer kiépítését, a Dráva vizi útként való hasznosítását. A balatoni hajózást a kikötők teljes rekonstrukciójával, a hajópark felújításával, bővítésével, új komp­átkelőhely létesítésével kell fejleszteni. A közúthálózatfejlesztés során a kelet-nyugati irányú közlekedési kapcsolatokat kiemelten kell fejleszteni. Különös figyelmet kell fordítani a városok átkelő szakaszainak kiépítésére. Indokolt a dél-dunántúli régió megyeközpontjainak összeköttetését szolgáló Kaposvár-Marcali út hiányzó szakaszának kiépítése, korszerűsítése. Fontos feladat a megyén belüli térségek közötti hiányzó összekötő utak kiépitése. A 90-es évek második felében számolunk az M-7-es autópálya Fonyódig történő félpályás meghosszabbításával. A hírközlés fejlesztése az egész hosszútávú időszak alatt kiemelt feladat legyen. Először a megyeszékhelyen, majd valamennyi váro­sunkban és ezek körzeteiben kell megteremteni a korszerű hírközlés feltételeit. Az ezredfordulóig a körzetközpontokat, jelentősebb településeket be kell kapcsolni a távhívó hálózatba r A községek­ben gyorsítani kell a folyamatos, éjjel-nappal igénybevehető táv­beszélő hálózat kiépítését. Az energiaellátást a lakosság és a termelés igényeihez igazodóan kell fejleszteni. Megkülönböztetett figyelem forduljon a bizton­ságos villamosenergia ellátásra. Minden területen érvényesüljön az energiatakarékosság. Törekedni kell újabb energiaforrások bevoná­sára. A lehetőségek függvényében folytatódjon a települések föld­gázhálózatba történő bekapcsolása.

Next

/
Thumbnails
Contents