MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1985

59. ő. e. 1985. január 10. (2-102. o.) - 2. A megye 1984. évi gazdálkodásának tapasztalatai, javaslat az 1985. évi gazdaságpolitikai feladatokra. Jelentés: 12-26 - Szóbeli kiegészítés: 41-51

A fiatal házasok és más, szociális helyzetüknél fogva arra rászoruló rétegek lakáshoz jutásának feltóteleire kidolgo­zott három éves program megvalósítását ütemesen folytatjuk, s újabb támogatási formák, pénzeszközök beépitését készit­jük elő. Több éves csökkenés után, ha lassan is, de várha­tóan újból növekszik a bérlakások aránya* Nem megnyugtató, hogy Kaposváron előkészítési és lakóelhelye­zósi problémák miatt rendkivül vontatottan halad az Április k. utcai lakásépítés inditása. A lehetségesnél lassabb ütemű a városrekonstrukciós program, sok az elmaradt felújítás. Fede­zethiány gátolja a lakásépítések megkezdését a kisgáti város­részben. Ezért olyan megoldást kell választani, amely néhány évre a kisgátinál kisebb, elérhető költséggel biztosítja a lakásépítés feltételeit. Emellett a pénzügyi lehetőségeknek megfelelően fokozatosan elő kell készíteni a kisgáti terüle­tet úgy, hogy ott az építkezés 1988-ban megkezdődjön. A lakásellátás javítása érdekében 1985-ben a megyében meg kellene épiteni 2300 lakást, ami megfelel a középtávú terv éves ütemének. Ennek teljesítése a beruházók és kivitelezők eddiginél jobb együttműködését igényli, aminek hiányában 2-300 lakás átadása kerülhet veszélybe. Visszatérő gondként jelentkezik egyes ipari üzemek profilgond­ja, az élelmiszeripari üzemek termelési, értékesítési, jöve­delemtermelő képességének problémái, vagy Kaposvár közlekedé­sének rendezetlensége. Ezekre a területekre a jövőben megkü­lönböztetett figyelmet kell fordítani, a hiányosságokért fe­lelős szervektől pedig a jószándékú hozzáállás mellett a meg­oldást is számon kell kérni. Kedves Elvtársak! A Központi Bizottság határozatát alapul véve végrehajtó bi­zottságunk az 1985.évi feladatok meghatározásánál abból in­dult ki, hogy csak a gazdasági fejlődés élénkülése, a telje­sítmények növelése, a munkafegyelem javítása biztosithatja az életszínvonal érzékelhető emelkedését, társadalompolitikai programjaink megvalósítását.

Next

/
Thumbnails
Contents