MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1985

59. ő. e. 1985. május 14. (186-237. o.) - 1. A megyei pártbizottság 1974. június 19-i, a közművelődésről hozott határozata végrehajtásának tapasztalatai és a további feladatok. Jelentés és: 189-209 - Szóbeli kiegészítés: 210-214

- 8 ­xm Igaz, hogy a művelődés eszközei sokszor nem elégségesek, de az is igaz, hogy a meglévő eszközöket sem használjuk ki min­dig gazdaságosan. A művelődés dolgozói munkájukat hittel és nagy aktivitással végzik, ezért dicséret illeti őket. Tóth János elvtárs, megyei titkár: Örül a vitának, amely színesebbé, teljesebbé tette az előter­jesztést, ezért azt megköszöni. Vita végül is olyan értelem­ben, hogy az előterjesztés valamelyik részének megállapításait vitatták volna, nem volt; az előterjesztéssel a felszólalók egyetértettek, ezért minden hozzászólással nem kivan foglalkoz­ni. Szinte minden hozzászóló beszólt arról, hogy a politikát, a gazdaságot ne válasszuk el a kultúrától, mert ahhoz, hogy a gazdaságban eredményesen ós jól dolgozzunk, sok kultúra is szükséges. Ma már sok olyan gazdasági szakember van, aki ezt igen jól érti ós alkalmazza is, ezek között megemlíti a tabi tsz elnökét, Műdig István MNB igazgatót, a marcali párt- ós állami vezetőket. Az szükséges, hogy az ilyen vezetők száma egyre gyarapodjon. A közművelődés és a közoktatás szorosan összefügg és ha a gyer­mekeket erre már az iskolában rászoktatjuk, felnőttkorában sem lesz e tekintetben probléma, éppen ezért jobb kapcsolatot kell e kettő között kialakitani. A közművelődésben dolgozó szakemberek megbecsülése, presztizsa az elfogadhatónál lejjebb szállt ós ez jelenleg komoly gondokat okoz. Vigyázni kell arra, hogy ezek a szakemberek tartsák fon­tosnak saját munkájukat, mert ellenkező esetben ez beláthatat­lan következményekhez vezethet. Valóban a szabadidő ellentmondásossága társadalmunkban megta­lálható. Nem igazi szabadidővé vált a hivatalos munkaidő utáni idő, de becsüljük meg azokat, akik szabadidejükben is tevékeny­kednek és becsületes munkát végeznek, hoszen ez is közelebb hozhatja őket a kultúrához, A közművelődés technikai felszereltségének javításáért többet kell tennünk, A VII.ötéves tervben előrébb tudunk jutni, hi­szen nem mindig jelent ez túl nagy beruházást, pld. videózás tekintetében és egyéb hasonló technikák beszerzésében ma már nem jelent lehetetlenséget. A közművelődési alap létesitóse szükséges ós nem megoldhatatlan, A tartalmi kérdésekben az új formák elterjedését patronálni kell, azonban vigyázni kell arra, hogy ideológiailag ez szá­munkra elfogadható legyen, a vallásosságot nem engedhetjük meg, különösen akkor, ha állami irányítás ós anyagi eszközök is ér­dekeltek. Remélhetjük, hogy legközelebb még több eredményről lehet szá­mot adni, A hozzászólások alapján az anyagot véglegesitik és igy kapják meg az érdekeltek.

Next

/
Thumbnails
Contents