MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1984
57. ő. e. 1984. február 29. (2-71. o.) - 1. A szakszervezeti mozgalom helyzete és pártirányításának tapasztalatai a megyében, valamint a további feladatok a központi bizottság 1983. október 12-i állásfoglalása alapján. Jelentés: 5-12 - Állásfoglalás: 46-52
A párt befolyása a szakszervezetekben dolgozó párttagok odaadó, meggyőző és példamutató munkája alapján erősödjön tovább. A pártszervezetek határozataikkal a mozgalomban dolgozó kommunisták munkáját irányítják, akik felelnek ezek végrehajtásáért. Ugyanakkor felelnek a szakszervezeti szervek saját tevékenységükre hozott döntéseinek, állásfoglalásainak teljesüléséért is. A megye pártszervei és -szervezetei a szükséges politikai támogatást adják meg ahhoz, hogy az adott szintű szakszervezeti szerv fő funkcióit megvalósítsa: mozgósítson társadalmunk politikai és gazdasági erejének gyarapítására, képviselje tagsága érdekeit, védelmezze törvényes jogait, sokoldalúbban töltse be nevelő szerepét. Funkcióik mind színvonalasabb végzése segítse a megyei célok megvalósulását is. Ösztönözzék, hogy ezek szerves egységben, egymással összehangoltan érvényesüljenek. A megyei pártbizottság következetes elvi irányitó munkával továbbra is biztosítsa és támogassa a megyében működő szakszervezeti szervek és —szervezetek önállóságát, rendeltetésszerű működését. Munkájuk politikai értékelésével adjon segítséget feladataik teljesítéséhez, a megyei célkitűzésekhez való mind hatékonyabb kapcsolódásukhoz. Szükség szerint foglaljon állást a mozgalmat érintő kérdésekben, kérjen munkájukról tájékoztatást, számoltassa be a kommunista vezetőket. Vonja be őket a megye dolgozóit érintő politikai döntések előkészítésébe és végrehaj tásába. Segítse elő, hogy az állami, gazdasági és szakszervezeti szervek társadalmi és tömegszervezetek együttműködése továbbfejlődjön, tartalmában erősödjön. Az együttműködés alapja a kölcsönös és folyamatos tájékoztatás, a különböző vélemények és érdekek megismerése, az ellentmondások feltárása, a vélemények, javaslatok egyeztetése, a sajátos feladatok megfogalmazása és végrehajtása legyen. Mindezek legyenek meghatározóak az apparátusok, különösen az MB osztályai és az ágazati-iparági megyebizottságok munkakapcsolataiban is. A megyei pártbizottság igényli, hogy az állami, gazdasági szervek tervezett intézkedéseiket kellő időben ismertessék meg az illetékes szakszervezeti szervekkel, hogy legyen módjuk álláspontjuk kialakítására, illetve az intézkedések várható hatásainak mérlegelésére. Gondoskodjon arról, hogy a legfontosabb döntésekről a szakszervezetek megyei szerveiben dolgozó párttagok rendszeres tájékoztatást kapjanak. Kezdeményezze pártaktíva összehívását. Lépjen fel a párt politikájától eltérő, a szakszervezetek munkáját, önállóságát csorbító helytelen nézetekkel és gyakorlattal szemben.