MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1984

57. ő. e. 1984. február 29. (2-71. o.) - 1. A szakszervezeti mozgalom helyzete és pártirányításának tapasztalatai a megyében, valamint a további feladatok a központi bizottság 1983. október 12-i állásfoglalása alapján. Jelentés: 5-12 - Szóbeli kiegészítés: 20-29

16 "^O fontos feladatát kell, hogy képezze az adott területen élő dolgozók be­kapcsolása a saját területük formálásába. (Iskola, lakás, egészségügy, közlekedés, ellátás, közszolgáltatás.) Ehhez kivánkozik az is, hogy az állami anyagi eszközök mellett mind nagyobb szerepe van az infrastruktu­rális fejlesztésekben a lakosság anyagi hozzájárulásának. Ezen a terüle­ten való előrehaladás a társadalmi szervezetek erősödő tevékenysége nél­kül nem valósitható meg. Az elmúlt években a munkahelyi demokrácia pozitiv irányú fejlődése egy kollektiv vezetésű irányitássá fog kibontakozni a jövőben. Ennek lényege, hogy most is és a jövőben is a kollektiva alapvető döntési szerephez fog jutni (vállalati terv, szociálpolitika, bérpolitika), melynek irá­nyítója a szakszervezeti mozgalom. Úgy érzi, hogy a KB állásfoglalás és a megyei állásfoglalás a munka to­vábbfolytatásához és a párt szakszervezeti politikájának érvényesítésé­hez kedvező feltételeket biztosít, mely a közös ügyet, a társadalom fej­lődését szolgálja. Molnár Kálmán elvtárs , a megyei pártbizottság tagja, a 14.sz. VOLÁN autószerelője: A jelentés hűen tükrözi mindazokat a lehetőségeket, amelyet az MSZMP szervezetein keresztül nyújtott és nyújthat az elkövetkezendő években a szakszervezeti mozgalom részére. A VOLÁn pártbizottsága, pártalapszerve­zeti vezetőségei, munkaterveikben rögzítik azokat a tényezőket, amelyek az ott munkálkodó párttag tisztségviselőknek a feladatait meghatározza, majd pediglen beszámoltatja taggyűlésen őket a végzett munkáról, a ta­pasztalt eredményekről. Sok fölvetés jogos, de vannak olyanok, amelyek esetenként lehetőségeinket is meghaladják, sőt, jogtalan kérések is. Ebben a pártszervezetnek az a feladata ,hogy egyértelmű álláspontot kép­viseljen, amelyről a tagságot behatóan tudja tájékoztatni. Feladatuk, hogy az egyedi és tömeges gondolatokat összegyeztetve járja­nak végére a fölvetés jogosságának, hitelességének. Ez lehetőséget ad arra is, hogy a párttag szakszervezeti tisztségviselők, tagok munkájá­hoz megfelelően segítséget adjanak. A Politikai Bizottság 1966-os, 74-es határozatának megfelelően ezen elvek alátámasztásával végzik továbbra is munkájukat. Ezen elvek érvényesülése, megléte érezhető mindazon a terüle­ten, ahol a testületi ülések, fórumok vannak, s a döntések előkészítése lehetőséget ad a megfelelő vitaszellem kialakulására, elsősorban réteg­bizalmi testületi ülések anyagában nyilvánul meg. A 80-as választásoknál a vállalatnál egy fejlettebb rendszer jött lét­re a szakszervezeti tanács kiegészült az együttes főbizalmi, bizalmi testületi üléssel, mely során közelebb kerülnek a dolgozókhoz, akiket ílymódon jobban be tudnak vonni a vállalat gazdasági irányításába. Ennek vannak előnyei is, de egyben hátrányai is, mégpedig az, hogy a dolgozó embernek ma már elfoglaltságánál fogva nincs realitása a megfelelő tá­jékozódásra, felkészülésre, ahhoz, hogy a testületi ülésen vitaképes le­gyen. Ilyen esetekben formálissá válnak a testületi ülések, és kézfel­tartással megszavaznak olyan szempontokat, amit kevésbé értenek a tiszt­ségviselőkből létrehozott bizalmi küldöttek. így hiányos lesz az adott bizalmi csoport tájékoztatása, nehezebb megértetni, elfogadtatni, majd pedig végrehajtatni az adott határozatot. A demokratizmus keretein belül a testületi ülések, fórumok hivatottak arra, hogy igazítsuk, irányítsuk és egyeztessük dolgozóink véleményét, javaslatát a határozatban megfogalmazottak szerint. A döntés után már nem a demokrácia, hanem a végrehajtás diktál. A párttagoknak itt van nagy szerepe, minél több, hathatósabb segítséget adjanak a pártonkívüli tisztségviselőknek, hogy ők is hatásosan tudjanak agitálni a végrehaj­táshoz. Tapasztalni, hogy az emberek egyéni érdekből kiindulva figyelmen kívül hagyják azokat a körülményeket, lehetőségeket, amelyek a csoport­érdek felé orientálnak, igy nehezebb az irányításuk.

Next

/
Thumbnails
Contents