MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1983
55. ő. e. 1983. szeptember 15. (36-122. o.) - 1. A pártdemokrácia érvényesülése és fejlesztésének feladatai a megye pártszerveiben és -szervezeteiben. Jelentés: 39-50 - Szóbeli kiegészítés: 58-70
héz körülményeink valóban nagy terheket rónak a párttagságra, próbára teszi okét jelen helyzetünk. Tudjuk, az áremelések, a bérfeszültségek, az életszínvonal körüli gondok körülményei között az igaz politikát nem könnyű képviselni. A marxista-leninista pártnak azonban a legnehezebb körülmények között is működnie kell. A párt - nem lebecsülve jelenlegi gondjainkat - ennél nehezebb helyzetben is volt már. Pártunknak megvan a reális, teljesithetö programja, amellyel - a kommunisták összefogásával, a szocialista nemzeti egységbe tömörült erők mozgósításával - képes a nehézségek leküzdésére. Meggyőződésem, hogy e valóban nem könnyű feladat "élharcosának" lenni igenis dicsőség. A párt vezető szerepével kapcsolatosan ugyanakkor más figyelmet érdemlő észrevételek is elhangzottak. Megyénkben például sok a társközségi és telephelyi pártszervezet, amelyeknek közigazgatási-gazdasági értelemben nem egyszer igen csekély önállóságuk van. Számosan felvetették, hogy ilyen körülmények között - figyelembe véve az illetékes pártszervek koordinációs munkájának esetlegességét, tartalmi fogyatékosságait - biztositva van-e a körzetpolitikai, illetve a vállalatpolitikai kérdésekben való érdemi információ és a beleszólás lehetősége. A kommunista aktivaülések rendszerét - mely ezt a gondot enyhitené - néhány pártvezetőség kivételével nem alakították ki, illetve nem működtetik megfelelően. Tovább kell ösztönözni ezt a lehetőséget. A politika alakitásába való beleszólás igényéről már szóltam. Azt is meg kell mondani, hogy a vezetők többsége érzékeli ennek politikai jelentőségét, de akadnak, akik ezt az igényt csak formailag hajlandók kielégiteni. Véleményünk szerint is joggal háborodik fel a párttagság azokban az esetekben, ha például olyan kérdéseket visznek fórumaik elé vitára, melyekben már másutt rég megszületett a döntés.