MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1982
51. ő. e. 1982. április 20. (118-225. o.) - 3. A két pártbizottsági ülés között végzett végrehajtó bizottsági munka. Jelentés: 217-222
3 A társadalmi és tömegszervezetek a szövetkezetek részesei a tömegakcióknak; a szakszervezetek és a szakmaközi bizottságok a munkahelyi olimpia keretei között, a KISZ az alapszervezeti versenyekkel, a Hazafias Népfront pedig az évfordulós tornák rendezésében való résztvállalással. Az uj formák kiterjesztésével, valamint a nők testedzésbe való bevonásával azonban adósak. A város pártszervezetei a megyei párthatározatot feldolgozták, titkári értekezleten, más fórumokon ismertették, eredményesen irányítják, ellenőrzik a végrehajtást. A megyei párt-vb megállapította, hogy a határozatok nyomán a város sportélete fejlődött, a városi pártbizottság gondosan, a politikai jelentőségének megfelelően foglalkozik a kérdéssel. A további előrelépést célzó feladatok között a fő figyelmet az ifjúság sportolására, valamint a lakosság testedzésére kell fordítani. A meglevő sportpályák jobb kihasználása mellett az ujabb lehetőségeket helyi összefogásból kell megteremteni, A versenysport középpontjában a tehetséggondozás és utánpótlás-nevelés álljon. Az állami irányítás színvonalasabbá tétele mellett a társadalmi és gazdálkodó szervek ez irányú felelősségét növelni kell. A pártszervek következetesen munkálkodjanak a határozatok végrehajtásán), 3. Jelentés a megyei párt-végrehajtóbizottság 1979. július 4-i, a státuszgazdálkodásra vonatkozó határozatának végrehajtásáról. A Politikai Bizottság 1979. február 20-i határozatából adódó megyei feladatok határidőre megvalósultak. A határozatot a városi pártbizottságok - Barcs kivételével - kedvezően, a járások viszont - a számottevő státuszcsökkentés miatt - nehezményezve fogadták. Kidolgozták az uj ügyrendeket, rendezték a nem függetlenített alapszervezeti titkárok munkaidő-kedvezményét, az aktivák fokozottabb igénybevételét. /A pedagógus párttitkárok munkaidő-kedvezménye azonban központilag nem szabályozott./ A párt által függetlenített státuszok száma 157-ről 15^-re csökkent. A városi pártbizottságok politikai apparátusának létszáma 40-ről i*5-re emelkedett, a járásoké pedig 43-ról 35-re csökkent, 10 státuszt átcsoportosítottak. Az apparátusból kiváló munkatársak elhelyezését humánusan, körültekintően oldották meg. A marcali közös városi-járási pártbizottság alakulásával k státusz felszabadult, leadásuk a határidőknek megfelelően történik. Ezzel a megyében a párt által függetlenített státuszok száma 1983, január 1-én 152 lesz.