MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1981

49. ő. e. 1981. április 8. (2-91. o.) - 2. Az 1980. évi beszámoló taggyűlések politikai tapasztalatai. Jelentés: 56-67

6 forradalomnak, népfelkelésnek tekintik. Tehát vannak ilyenek. A dolognak a másik oldalát emliti nagyon jó értelemben és kéri, ne értsék félre, amikor mondja, hogy egy kicsit mi is közreját­szottunk abban, hogy esetleg még többen, mint akik rosszindula­túan igy értik a dolgot. Hosszú időn keresztül nagyon sok elő­adásban, programbeszédben akkor, amikor a szocializmusról szól­tunk, 56-ig mentünk vissza, és 56-tól fejtettük ki általában, hogy mit értünk el. Nem azt akarja mondani, hogy nem vállaltuk a folytonosságot, de szerinte ezt sokkal határozottabban kell vállalnunk, ha azt akarjuk, hogy azokat a helytelen nézeteket, amelyek egyeseknél jelentkeznek, eredményesebben szereljük le. Egy másik dolog: tegnap egy olyan filmvetítésen voltunk - párt­funkcionáriusok, közművelődési munkások, tanácsi dolgozók -, ami azzal a témával kapcsolatos, amiről Varga elvtárs ugy szólt, hogy egyesek a hatalmat absztrakt módon vetik fel. A "Békeidők" és a "Harcmodor", folytatásaként a "Küzdelmes mérkőzés" cimü filmet néztük meg, Kosa Ferenc uj filmjét. A látottakkal kap­csolatban sokan felszólaltunk és ugy érzi, ez nem volt haszon­talan az alkotóknak sem. Ezek a filmek társadalmi életünk egy­egy negativ jelenségét ragadják ki. Mi azt a bizonyos folytonos­ságot próbáltuk számon kérni az alkotóktól. Megkérdeztük, miért nem vállalják ezt a folytonosságot. Miért csak 1956 nyarat mu­tatják be, a hatalom egy szervezetére, a BM-re téve minden súlyt e tekintetben. Azt nem mondtuk ott, de ugy is vehetjük, hogy a hatalomnak mi is ugyanúgy a részesei voltunk - a párt, a kormány, a tanácsok, stb, -, hogy rólunk is szó volt ilyen szempontból. Tehát, ha az 56-os eseményeket igy tudnánk megmutatni, akkor nem lenne probléma. Tegnap is és ma is mondja, hogy egy alkotó nem alkothat ugy, hogy ne akarjon valamit a mának is mondani. És ha már igy nézzük, akkor egyesek a mát próbálják ebben látni. A rosszindulatuak, akik nagyon ferde szemmel nézik fejlődésünket, azt mondják, "kérem, ez a szocializmus". És, hogy nyugaton sike­re lesz a filmnek - az alkotó is elmondta, hogy a baloldaliaknál sikere van - azért, mert azt mondják, hogy ugy kell ezt csinálni, ahogy Magyarországon csinálják. Szerinte a jobboldal azt fogja mondani, "na, látjátok, ez a szocializmus", Magyarországon is sikere lesz, mert olyan cselekménydus, érdeklődést felcsigázó, karaktikus a film, hogy muszáj odafigyelni. Ez nem lenne prob­léma akkor, ha - mint ahogy az alkotóval tettük - mindenkivel meg tudnánk beszélni. De mivel ez lehetetlen, problémát fog okoz­ni, hogy ami a filmben történik, azt sokan a hatalomra vezetik vissza. Tehát mintha a hatalom a szabadságnak lenne az ellentét­párja. Mint hogyha a mi rendszerünk nem keresné, hogy hogyan tud­ja a hatalmat, a rendet és a szabadságot szinkronba hozni. Gya­korlatilag ilyen problémákat vetnek fel ezek az uj alkotások.

Next

/
Thumbnails
Contents