MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1981
49. ő. e. 1981. április 8. (2-91. o.) - 2. Az 1980. évi beszámoló taggyűlések politikai tapasztalatai. Jelentés: 56-67
- 3 Egyes alapszervezetekben az indokoltnál kisebb gondot fordítottak az egyéni beszélgetések lebonyolítására. Néhány - főként vezető beosztású kommunistával történt - beszélgetés formális volt, egyes párttagok esetében pedig el is maradt az eszmecsere. Ezt azóta több helyen pótolták. Ahol ezt még nem tették meg, kérjük, hogy fokozatos pótlásáról gondoskodjanak az illetékes pártszervek. Hisz ez a párton belüli légkörnek fontos része, s hozzájárul a pártegység erősítéséhez. Az irányitó pártszerveknek pedig a jövőben a vezető beosztású kommunistákkal való beszélgetésekre nagyobb gondot kell forditaniuk. Az egyéni beszélgetések során a kommunisták elismeréssel szóltak az országos és helyi eredményekről, a párt politikájának érvényesüléséről, a XII.kongresszus munkájáról, határozata végrehajtásának első eredményeiről. Az elhangzott véleményekre alapvetően a reális hangvétel volt a jellemző. A vezetőségek munkájáról általában pozitivan vélekedtek: jól fogják össze a párttagságot, céltudatosan, tervszerűen és eredményesebben oldják meg feladataikat. Elismerőleg nyilatkoztak a pártfegyelem erősödéséről. Kiemelkedő fontosságot tulajdonítottak a szervezeti fegyelemnek, a kommunista emberhez méltó magatartásnak, a példamutatásnak. Elitélték a pártrendezvényről való indokolatlan hiányzást, a felmentések terén helyenként tapasztalható liberalizmust. Elismerték, hogy a pártmegbizatások az utóbbi időben konkrétabbak, teljesítésük - mindenekelőtt a tömegszervezeti munkában sokat javult. Szóvá tették azonban, hogy egyes párttagokat többféle megbízatással, erejükön felül terhelnek, mások ugyanakkor nem kapnak érdemi feladatokat. Szorgalmazták, hogy a felsőbb pártszervek fontos döntések előtt rendszeresen kérjék a párttagság véleményét. Többen úgy vélekedtek, hogy a határozatok végrehajtása egyes területeken körülményes, hiányolták a még következetesebb ellenőrzést ós követelménytámasztást.