MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1981

49. ő. e. 1981. április 8. (2-91. o.) - 1. A központi bizottság 1981. március 26-i ülése. Szóbeli tájékoztató: 4-54

42 egymilliárd forintot fordítunk hivatalosan szociális segélye­zésre, tehát ez a karitativ szervezkedés egy fedőszervezet, amely arra szolgál, hogy ellenzéki politikai céljaikhoz ily módon teremtsenek maguknak tömegbázist. Másik ilyen ellenzéki szervezkedés a közelmúltban a Bibó István emlékkönyv kiadásával kapcsolatos. Ezt ellenzé­ki személyek kezdeményezték, vagy hetvenötén. A résztvevők egy része azonban nem ellenzéki beállítottságú. Vannak köz­tük nagyon becsületes, még azt is mondamán, hogy marxista módon gondolkodó emberek, igaz, nem sokan. Ennek a kötetnek fő tartalma az, hogy Bibó István a demokratikus hagyományok legnagyobb alakja Magyarországon. A kötet megkérdőjelezi az 1945 óta megtett egész fejlődést, a népszuverenitás mai érvé­nyesülését, hangsúlyozza a függetlenség hiányát, ós azt állit­ja, hogy 1956-ban Magyarországon nem ellenforradalom, hanem répi forradalom volt. A kezdeményezők fő politikai mondaniva­lója a politikai pluralizmus valamilyen formájának támogatá­sa. Ebben a kötetben nemcsak elmélet van, hanem direkt poli­tizálás is. A kötetet a kiadó természetesen visszaadta. Az illetékesek foglalkoznak azokkal, akik a kötet szervezőitől leválaszthatók. A publikálható tanulmányok nyilvánosságra ke­rülnek. A kötet által felvetett problémákkal azonban még sok munka lesz. Az ellenzék aktiv magja néhány tucat ember. Közvetlen kapcsolatuk néhányszáz emberre terjed ki. Befolyásukat nehéz lemérni, mert a Szabad Európa révén nézeteik sokfelé eljuthat­nak. Mindenesetre ez a kör lényegesen nagyobb, mint néhányszáz ember, s közöttük elsősorban a fiatalabb humán értelmiségi ré­teggel, egyetemi fiatalokkal, müvószfiatalokkal találkozhatunk. Ebben a körben próbálnak eredményt elérni, és szervező munkát végezni.

Next

/
Thumbnails
Contents