MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1980
46. ő. e. 1980. április 16. (88-116. o.) - 1. A központi bizottság 1980. április 11-i ülése, az országgyűlési képviselő- és tanácstag-választások politikai és szervezeti előkészítése. Az ebből adódó megyei feladatok. Szóbeli előterjesztés: 90-98
9 /r magatartásról. Nem szorul különösebb Indokolásra, hogy a választások elokészltésóben y lebonyolításában, ezen belül a XIX, kongresszus határozatainak ismertetésében és a vógr©baj tásukra Irányuló mozgósításban milyen kiemelkedő szerepük van pártszervezeteinknek, egész párttagságunknak. Ennek pártunk tagjai aktív részvételükkel, meggyőző agitációjukkái, mozgósító és szervező munkájukkal ós nem utolaő sorban személyes példamutatásukkal felelhetnek meg. A kommunisták kötelessége, hogy támogassak a hazafias népfront választási programját, mert ez összhangban van pártunk programjával. Támogassák a népfront által javasolt személyeket | akik azt vállalják, hogy politikánk megvalósításának odaadó harcosai lesznek. Hatalmazzuk fel a párt tagjait, hogy akár az előzetes igény alapján szervezett, akár pedig a jelölő gyűlésen felmerült többes jelölés esetén azt a jelöltet támogassák, akik megítélésük szerint leginkább méltóak ügyük képviseletére. Ha párttagokat jelölnék jelölő-gyülóseken második, vagy további jelöltnek, az illető saját maga döntse el, hogy egyetért-e a jelöléssel vagy sem. Azt viszont követeljük meg a párttagtól, hogy a központi jelöltek mellett - bárkik legyenek is azok - ne vállaljanak jelöltséget. Tisztelt Pártbizottság I Az ezévi országos választások jelentőségét a XII. kongresszus mellett még az is emeli, hogy azokra hazánk felszabadulásának 35. esztendejében kerül sor. A választások is fejezzék ki és ország-világ előtt demonstrálják nemzetközi elkötelezettségünket a Szovjetunióval, a szocialista közösséggel, a haladás erőivel. Ismételten tanúsítsák azt a szilárd elhatározottságukat, hogy egyre erősödő nemzeti egységben a szocialista demokrácia további kibontakoztatásával pártunk vezetésével előre haladunk utunkon. Nincs semmi kétségünk az iránt, hogy^az előttünk álló általános választások sikeresek lesznek epést jelentenek majd szocialista céljaink felé. !r ^ *í" i±