MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1980

46. ő. e. 1980. április 16. (88-116. o.) - 1. A központi bizottság 1980. április 11-i ülése, az országgyűlési képviselő- és tanácstag-választások politikai és szervezeti előkészítése. Az ebből adódó megyei feladatok. Szóbeli előterjesztés: 90-98

k tekintet nélkül elfogadható minden becsületes állampolgár szá­mára* Ez a felhívás ismételten demonstrálja szóles és erősödő szocialista nemzeti egységünket, az uj társadalom közös építé­sének történelmi müvében, a békéért, az emberi méltóságért, a szebb, a boldogabb jövőért, az emberi haladásért folytatott nemes küzdelmünkben. Április 17-én kezdődnek a jelőlőgyttlések és május l-ig tarta­nak. A jelölő gyűlések kiemelkedően fontos állomásai a válasz­tási kampánynak. Választójogi törvényünk értelmében ugyanis a jelölés joga e gyűléseké. A jelöltek itt találkoznak először az állampolgárok azon közősségével, amelyek kellő bizalom ese­tén, saját képviseleikként szavazataikkal bejuttatják őket az országházba, illetve a tanácsba. Ezek a gyűlések egyben olyan politikai fórumok is, ahol a nagyvilág, hazánk, megyénk Jele­néről, jövőjéről lehet és kell szót váltanunk. Ezért jó elő­készítésük alapos, gondos politikai munkát igényel mindenkitől. A gyűléseknek célszerű olyan jelleget adni, hogy azokon a részt­vevők képet alkothassanak az adott település ötéves fejlődésé­ről, az állam és a lakosság együttes erőfeszítéseinek helyi eredményeiről• Május hónapra tervezzük a választási nagygyűléseket és gyűlé­seket, a különféle rétegtalálkozókat. Azt javasoljuk, hogy ezeken ne csupán csak párttagok szólaljanak fel, hanem szövet­ségi politikánknak megfelelően pártonkívüli szövetségeseink, barátaink is. Ebben is fejeződjék ki a választások népfront jellege. Ugyanezt az elvet kell követni szinte valamennyi gyűlésen. Tovább kell majd folytatnunk a politikánkról, a je­lölőgyűléseken megkezdett véleményes serét. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy társadalmunk mindéin rétegéhez, a felnőtt lakos­ság nagy tömegeihez llymódon is eljuthassunk. Javasoljuk, hogy megkülönböztetett gondot fordítsanak pártszerveink és -szerve­zeteink a lakóterületi politikai munkára. Legyen igaz ma is, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents