MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1980
46. ő. e. 1980. február 20. (2-67. o.) - 3. A két pártbizottsági ülés között végzett végrehajtó bizottsági munka. Jelentés: 60-64
k 6./ Javaslat az 1980 első félévi politikai évfordulók megünneplésére, A végrehajtó bizottság elfogadta az 1980 első félévi politikai évfordulók megünneplésére szóló javaslatot. A két pártbizottsági ülés között a végrehajtó bizottság a következő káderkérdésekben és személyi ügyekben foglalt állást; Egyetértett azzal, hogy Jablonkai Béla elvtárs, a megyei tanács főelőadója a megyei pártbizottság Gazdaságpolitikai Osztályának politikai munkatársa legyen. Javaslatot fogadott el a Nemzetközi Nőnap és hazánk felszabadulásának 35* évfordulója alkalmából, valamint a propaganda munkáért adandó kormány, illetve Lenin Emlékplakett kitüntetésekre. Tájékoztatót fogadott el az 1980. január 28-án kezdődött 5 hónapos pártiskola hallgatóinak összetételéről. Egyetértett az önálló tanulásban résztvevők konzultánsaira tett javaslattal. Egyetértett az SzEP KB Pártfőiskola, illetve az MSZMP Politikai Főiskola 1980 szeptemberében induló nappali és levelező tagozatának hallgatóira tett javaslattal. Fegyelmi ügyekben döntött. A végrehajtó bizottság egyéb döntései, állásfoglalásai; Egyetértett azzal,hogy Balatonszabadiban szovjet hősi emlékmű felállítására kerüljön sor. Javaslatot fogadott el Ho Si Minh sétány elnevezésre Marcali városban.