MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1980
48. ő. e. 1980. december 10. (145-265. o.) - 4. A két pártbizottsági ülés között végzett végrehajtó bizottsági munka. Szóbeli kiegészítés: 252 - Jelentés: 253-259
2 Az irányító pártszervek jogkörének és felelősségének növelésével differenciáltan segítették az alapszervezetek kádermunkáját, esetenként azonban a gondokra való reagálásuk - különösen a társközségekben - késett. Az elmúlt években végbement kedvező szemléletváltozás eredményeként az alapszervezetek a káderpolitikai alapelvek komplex alkalmazását, a párt vezető szerepe érvényesítése feltételének, a politika alapvető eszközének tekintik. Rendszeresen foglalkoznak a kádermunka részterületeivel, szükség szerint módosítják véleményezési listájukat, A végrehajtásban azonban értelmezési gondok adódnak; igy a hármas követelményen belül a szakmai felkészültség előtérbe helyezése, a véleményezési jogkör túllépése, illetve a kádermunka leszűkítése, az utánpótlás-nevelés gyengesége, A két kongresszus közötti időszakban számottevően javult az alapszervezeti vezetőségek és pártcsoportok összetétele, politikai képzettsége; a titkároknak 81,8 százaléka /l6 százalékos növekedés/, a vezetőségi tagok kétharmada politikai iskolát végzett. Az alapszervezetek véleményezési jogkörüknek megfelelően, nagyobb felelősséggel foglalkoznak a tömegszervezetek és -mozgalmak vezetőinek kiválasztásával, testületeik kialakításával, szociális összetételük és alkalmasságuk politikai megítélésével. Az utánpótlás nevelésében javult a tehetséges fizikai dolgozókkal, nőkkel és fiatalokkal való céltudatos foglalkozás színvonala, ami különösen nagyobb ipari üzemekben és egyes tsz-ekben eredményes, más területen azonban lassú az előrelépés, A városi pártbizottság nagy gondot fordított a hatáskörébe tartozó vezetők felkészítésére, a személyzeti munka feltételeinek megteremtésére, amely a nagyobb létszámú munkáltatóknál kiforrottabb, a kisebbekben lényegében ki sem alakult. Előfordul, hogy a vállalati központ nem tekinti partnernek a telephely pártszervezetét egy-egy káderkérdésben. Az alapszervezetek is egyre jobban segítik, ellenőrzik a személyzeti munkát, kialakult a munkamegosztás a párt-, állami és gazdasági szervezetek között. Esetenként viszont a rossz döntés, gyors vezetőcsere felelősségét a pártszervezetre hárítják. Eredményesek a vezetői beszámoltatások, ágazati értékelések, a tapasztalatok alapján felelősségrevonást alkalmaznak, kezdeményeznek. Az alapszervezetek a városi pártbizottság elvi-politikai segítségével egyre eredményesebben végzik az állami személyzeti munka pártirányitását, segítését, ellenőrzését, E munka hatékonyságát azonban részben a személyzeti munka eltérő feltételei miatt - még az egyes alapszervezetek vonatkozásában - számottevő differenciáltság jellemzi. Általában eredményesebb a munka a nagyobb és személyzeti apparátussal is rendelkező munkahelyeken, s kevésbé szervezett a kisebb, döntően telephely jelleggel működő üzemekben.