MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1980

48. ő. e. 1980. december 10. (145-265. o.) - 1. A központi bizottság 1980. december 2-i ülése. Szóbeli tájékoztató: 146-178

nagy hangsúlyt. Javaslataikban a helsinki záróokmányt aláiró államok közötti együttműködés fejlesztését és a katonai enyhülés­hez nélkülözhetetlen bizalom erősitését célzó konkrét lépése­ket kezdeményeztek. A román ós a jugoszláv felszólalás lényegé­ben az ismert felfogást tükrözte. A semleges országok - hangot adva a találkozó esetleges kedve­zőtlen kiemenetele miatti aggodalmuknak - konstruktív kezdemé­nyezéseket tettek a legfontosabb vitatott kérdések megoldására, az eltérő vélemények közelítésére. A NATO országok képviselőinek felszólalásait általában a ke­mény hangvétel, a vitás kérdések kiélezett felvetése jellemez­te, ugyanakkor jelentős eltérések is mutatkoztak közöttük. Az amerikai és az angol küldött kizárólag a Szovjetuniót, az afganisztáni segítségnyújtást tette felelőssé a nemzetközi helyzet rosszabbodásáért, s élesen támadta egyes szocialista országoknak az emberi jogokkal kapcsolatos gyakorlatát. A többi NATO tagállam állásfoglalásaiban szintén szerepeltek ugyan ezek a kérdések, azonban kifejezésre juttatták azt is, hogy elő ki­vánják mozditani az európai együttműködés fejlesztésének ügyét. A helsinki záróokmány egyes fejezeteivel foglalkozó bizott­ságok eddigi munkájában nyugati részről folytatódnak a vádasko­dások, a számonkérés jegyében támadják az egyes szocialista or­szágok politikáját. Országaink képviselői a bizottságokban sem törekszenek konfrontációra, ugyanakkor tényekkel alátámasztva teszik szóvá egyes tőkés államoknak a helsinki záróokmány szel­lemével és betűjével ellentétes gyakorlatát. Az elfogadott napirend és ügyrend értelmében a záróokmányban foglaltak eddigi végrehajtásáról folytatott vita a december 19-én kezdődő szünetig tart, s január második felétől kerül sor a továbblépést szolgáló javaslatok előterjesztésére. A jelek sze­rint ezek vitája, majd a megállapodások kimunkálása több hóna­pot is igénybe vehet.

Next

/
Thumbnails
Contents