MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1980

46. ő. e. 1980. július 2. (117-215. o.) - 4. A két pártbizottsági ülés között végzett végrehajtó bizottsági munka. Jelentés: 197-211

fi J 1 Magyar Szocialista Munkáspárt Somogy megyei Bizottsága Kaposvár " Szigorúan bizalmas 1 " Készült: 70 példányban Ikt.sz.: T / 27 / 1980. Jelentés a megyei pártbizottságnak a két pártbizottsági ülés között végzett végrehajtó bizottsági munkáról* A pártbizottságnak adott legutóbbi jelentésünk óta eltelt időszakban - a havi információs jelentésekben már közölte­ken kivül - a végrehajtó bizottság munkatervének megfele­lően a kővetkező napirendeket tárgyalta meg, és az alábbiak szerint foglalt állást, illetve hozott határozatokat. 1,/ Javaslat a megye pártszerveinek és -szervezeteinek a szakszervezeti választásokkal összefüggő politi­kai feladataira* A végrehajtó bizottság határozatában a pártszervek és -szer­vezetek fontos politikai feladatául jelölte meg a szakszer­vezeti választások folyamatos figyelemmel kisérését és annak elősegítését, hogy a választások politikai célját és tartal­mát a Szakszervezetek XXITI. kongresszusán hozott határoza­tok megvalósításának reális értékelése, valamint az MSZMP XXI* kongresszusának határozataiból adódó tennivalók megje­lölése képezze. A különböző szintű választások politikai előkészítése és lefolytatása során elő kell segíteni a szak­szervezeti szervek társadalmi szerepének, tekintélyének nö­velését, önállóságuk és felelősségük fokozását. E munka so­rán megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a szakszer­vezeti tagsággal, a dolgozó tömegekkel való közvetlen eszme­cserére; a párt politikájának ismertetésére; a XII. kong­resszus határozatainak végrehajtására történő mozgósítására; a gazdasági építőmunka feladatainak teljesítésére; az MSZMP XXX. kongresszus határozatainak végrehajtására történő moz­gósításra; a gazdasági építőmunka feladatainak teljesítésére; az MSZMP XXX. kongresszusa és a felszabadulás 35. évfordu­lója tiszteletére kibontakozott szocialista munkaverseny

Next

/
Thumbnails
Contents