MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1980

46. ő. e. 1980. július 2. (117-215. o.) - 1. A központi bizottság 1980. június 24-i ülése. Szóbeli tájékoztató: 118-155

bizonyltja az is, hogy kapcsolatot teremtettek a Palesztinai Felszabaditási Szervezettel. Az Európai Gazdasági Közösség velencei csúcsértekezletének közel-keleti nyilatkozata azonban lényegében az Egyesült Államok véleményét tükrözi. A közös ál­lásfoglalás a palesztin kérdésben nem megy messzebb, mint a pa­lesztinai arab nép önrendelkezési jogának elismerése, s bár hangoztatja a Palesztinai Felszabaditási Szervezet résztvételé­nek szükségességét a rendezésben, nem fogadja azt el a palesz­tinai arab nép egyedüli képviselőjének. A szocialista országok továbbra is a közel-keleti válság átfogó, igazságos, valamennyi érdekelt fél részvételével történő rendezése mellett foglalnak állást. Ez az elvi állásfoglalás, és a haladó, imperialistaellenes erőknek nyújtott sokoldalú tá­mogatás képezi az alapját az arab nemzeti-demokratikus rend­szerekkel, a felszabaditási mozgalmakkal bővülő kapcsolatoknak. A jelek szerint fokozatosan érlelődnek azok a feltételek, amelyek ellensúlyozhatják az amerikai-izraeli-egyiptomi politika káros következményeit. Kedves Elvtársak 1 Az utóbbi időben ismét felerősödött az az imperialista nyo­más, amely a forradalom győzelme óta tartós nehézségeket okoz a szocialista Kubának. Az Egyesült Államok az elmúlt év második felétől - gyakorlatilag a nicaraguai fordulatot követően - tovább erősítette Kuba-ellenes tevékenységét, amelyhez több latin-ame­rjtei ország is csatlakozott. Mindez súlyosbította a szigetország belső gazdasági gondjait, s ezzel negatívan befolyásolta a kubai lakosság egyes rétegeinek hangulatát, magatartását. Kuba gazdasági nehézségei döntően azzal függnek össze, hogy az elmúlt két évtized során a jelentős eredmények ellenére sem sikerült alapvetően átalakítani a gyarmati múltból örökölt torz gazdasági szerkezetet, a nemzeti össztermék 80 %-át ma is a cu­kortermelés adja. A világgazdasági változások, a nemzetközi

Next

/
Thumbnails
Contents