MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1979
43. ő. e. 1979. április 19. (2-160. o.) - 2. Az építő- és építőanyag-ipar, valamint a lakásépítés helyzete, és a továbbfejlesztés feladatai a megyében a központi bizottság 1978. október 12-i határozata alapján. Jelentés: 46-62
Magyar Szocialista Munkáspárt Somogy megyei Bizottsága Kaposvár Az épitő- és épitoanyagipar, valamint a lakásépítés helyzete és továbbfejlesztésének feladatai a megyében, a Központi Bizottság 1978. október 12-i határozata alap.ián Az épitőiparnak az országoshoz hasonlóan Somogyban is meghatározd szerepe van a megye gazdasági, társadalmi fejlődésében. Kiemelt jelentősége miatt a megye vezető testületei rendszeresen foglalkoztak az ágazat fejlesztésének kérdéseivel. A megyei párt végrehajtó bizottság átfogóan legutóbb 1969-ben értékelte az építőipar helyzetét és alapvető feladatként a kapacitások dinamikus fejlesztését határozta meg. A III. ötéves terv végén kezdődő és ezt követően egyre gyorsuló ütemű műszaki-technológiai fejlesztések az ágazat teljesítőképességének fokozatos emelkedését eredményezték. Ennek révén az építőipar mind nagyobb mértékben járult hozzá a megye termelő ágazatainak fejlődéséhez, a lakosság életkörülményeit alapvetően befolyásoló kereskedelmi, egészségügyi, oktatási és közlekedési létesítmények megvalósításához, valamint a lakásellátás javításához. Az elmúlt időszakban az épitoanyagipar is korszerűbbé vált, uj üzemek létrehozásával bővült. A megyében az építőiparhoz 4 minisztériumi, 1 tanácsi és 11 szövetkezeti szervezet tartozik. Az itt dolgozó mintegy 12 ezer fő 1978.évben 3,4 milliárd forint értékű épités-szerelési munkát végzett. Ennek kétharmada Somogy megyében, a többi - amely főleg mélyépítési és kőolajvezeték épitési munkákból tevődik össze - más megyékben valósult meg. A más megyei kivitelezők Somogy megyében végzett épités-szerelési munkáinak értéke 468 millió forint volt. Az állami és szövetkezeti építőipar mellett 140 házilagos szervezet és 9 költségvetési üzem működik. Az ezekben foglalkoztatottak száma 3600 fő. Termelési értékűk évente 640 millió forintra tehető. Az épitőanyagiparban három minisztériumi vállalat tevékenykedik. Az ágazat termelési értéke 1978-ban megközelítette az 500 millió forintot, az itt dolgozók száma pedig 2000 főt. JBYZÖKflliyV MELLEKLETE Jffe Szigorúan bizalmas! Készült: 150 példányban Ikt.sz.: T/24/1979.