MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1979
44. ő. e. 1979. október 10. (2-156. o.) - 1. A központi bizottság 1970. február 18-19-i, a nők politikai, gazdasági és szociális helyzetének javítására hozott határozatának végrehajtása. Jelentés: 5-21 - Szóbeli kiegészítés: 27-37
L/f 16 / lal vezető beosztást. A káderfejlesztósi és utánpótlási tervekben nagyobb gondot kell forditani a nők vezetői beosztásokba való felkészitésére, s ezzel elő kell segiteni, hogy megfelelő felkészültséggel rendelkezzenek. A Területi Szövetség Nőbizottsága célul tűzte ki, hogy segítséget ad a termelőszövetkezetekben működő nőbizottságoknak, munkájuk végzéséhez. Rendszeresen évenként, továbbképzés keretében megismerkednek azokkal a feladatokkal, amelyeket a mindenkori változások hoznak. Útmutatást kapnak, tapasztalatokat szereznek, ötleteket a munkájukhoz. A magas megjelenési arány bizonyltja ezek hasznosságát. Általánossá váltak a 2-3 tsz nőbizottsága részvételével tartott tapasztalatcserék. A tapasztalatcserén a nőbizottságok megismerhetik a vendéglátó tsz gazdaságát, életét, munkáját. Rendszerint ezeken a tapasztalatcseréken résztvesznek a termelőszövetkezetek párttitkárai és elnökei is. Mind a két nőbizottság elmondja, hogy mit és hogyan csinálnak, mi az, amit szeretnének, vagy éppen mit nem tudnak megoldani. Sokszor ilyen látogatások hatására kezdeményeztek a tsz vezetése felé nőpolitikái kérdéssel foglalkozó téma megtárgyalását. dónak értékelhetők egyes termelőszövetkezetek vezetői által, a nők részére szervezett FÓRUM-ok megtartása is. Ezeket a tsz-ben dolgozó nők részére szervezik a vezetők. Résztvesznek ezeken a területek közvetlen termelésirányitói, a község tanácstitkára vagy elnöke is. Módot.alkalmat kapnak a nők arra, hogy bármilyen értelmű problémájukra azonnal választ kaphassanak. Pl. a tanács képviselője révén választ kaphat óvodai vagy az ÁFÉSZ résztvevője esetén bevásárlási problémáira is. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a fórunok jó szolgálói voltak a dolgozó nők érdekeinek. A jövőben is keresni kell azokat a módszereket, amelyekkel segiteni lehet a falvakban élő és sokszor még nehéz körülmények között dolgozó nők élet- és munkakörülményeit, azokat a lehetőségeket , amelyek segitenek eltüntetni a még meglévő különbségeket. Komoly felvilágositó munkára van a jövőben is szükség ahhoz,hogy ezeken a területeken dolgozó nők élete is könnyebb és szebb legyen, hogy kialakuljon mielőbb a családon belüli munkamegosztás, hogy természetes legyen a nők számára is a közéletiség, hogy ja vulás álljon be a szolgáltatásokban, nem is beszélve a sütés, főzés, mosás időt igénylő munkavégzéséről. Az egész társadalom segítése, megértése szükséges ahhoz, hogy mielőbb valóra valljanak a nőpolitikái határozat célkitűzései. Tanai -^rnre elvtárs összefoglalója: Mindenekelőtt szeretném megköszönni a felszólalók véleményét. A felszólalók sokoldalúan bizonyították, hogy a jelentés reálisan tükrözi az elért eredményeket. Szóltak azokról a gondokról, amelyek még a nőpolitikái határozat végrehajtásában megvannak. A felszólalók nem mondtak ellent a jelentés megfogalmazásainak, egyetértettek teljes egészében a jelentés minősítéseivel, a további feladatok kijelölésével.