MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1979

43. ő. e. 1979. július 16. (161-265. o.) - 1. A központi bizottság 1979. június 29-i ülése. Szóbeli tájékoztató: 164-204

/ • \ Tisztelt Pártbizottság! Az első öt hónap gazdasági fejlődésének tapasztalatait összegezve a Központi Bizottság megállapitotta: a termelés és a belföldi felhasználás növekedési üteme a tervvel összhangban mérséklődött. Ugyanakkor a kedvező változások mellett a koráb­bi negativ tendenciák folytatódása is tapasztalható, így az adósságállomány növekedésének mérséklődése nem éri el azt a mértéket, amely az egyensúlyi helyzet 1979-re tervezett javu­lásához szükséges lenne, A gazdaságirányítási gyakorlat még nincs teljesen össz­hangban a gazdaságpolitikával, s ezen belül különösen azzal a fő követelménnyel, hogy fékezzük népgazdaságunk egyensúlyi helyzetének romlását, A terv követelményeinek érvényesülését még nem alapozzák meg a szükséges intézkedések, A meghozott döntések az esetek többségében inkább újabb vizsgálódásra, helyzetfeltárásra irányulnak, nem elég konkrétak és késedelmes a végrehajtásuk. Jövő évi gazdasági lehetőségeink, az V, ötéves terv megvalósulása és a VI, ötéves népgazdasági terv is nagymérték­ben azon múlik, hogy ez évi tervünket milyen eredményesen hajt­juk végre. Ezért az év hátralevő részében meg kell gyorsitani az eddig hozott intézkedések végrehajtását, s haladéktalanul újabb intézkedéseket kell tenni az egyensúlyi helyzet érdemi javítására. Csökkenteni kell a nem rubel elszámolású behoza­talt, gondoskodni kell a rubel elszámolású külkereskedelmi áru­forgalom tervszerű megvalósulásáról. Érzékelhető megtakarításo­kat kell elérni az energia- és anyagfelhasználásban. Intézkedé­seket kell tenni a mezőgazdasági terméskiesés mérséklésére is. Kedves Elvtársak! Alapvető népgazdasági érdek, hogy a munkaerőt a társada­lom számára hatékony területeken foglalkoztassák, s csak annyi

Next

/
Thumbnails
Contents