MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1978
40. ő. e. 1978. május 11. (65-110. o.) - 1. A központi bizottság két legutóbbi ülése. Szóbeli tájékoztató: 67-92
- 10 - <^ Az állami szervek munká.ja és pártirányitása 1,/ Országos szinten át kell tekinteni a párt és állami szervek együttműködését. Jelenleg elmosódik a felelősség. Zavarja a feladat elhatárolást, hogy már a munka tervezésében sincs szinkron. Határozottabbá kell tenni a központi pártszervek koordinációs munkáját. 2./ Az állami felügyeleti szervek, szakmai főhatóságok nem elég gyorsak, sok a bürokrácia, tul erős a hivatali jelleg. Döntéseikben nem elég célratörőek és következetesek. Társadalompolitikai funkciójukat hiányosan látják el. 3«/ A minisztériumok munkája legyen konkrétabb és operativabb, nyújtsanak gyorsabb segitséget az akadályozó tényezők felszámolásához. Ilyen és hasonló kérdések sokaságát vetették fel a pártszervezetek innen Somogyból is, de az ország többi megyéiből is. A Központi Bizottság nyilvánosságra hozott határozatában számos kérdést figyelembe vettünk, de az itt felsoroltak olyan kérdések, amelyek nem valók nyilvános KB határozatba. Ez alkalommal is meg szeretném köszönni a Somogy megyei Pártbizottságnak a Központi Bizottsághoz elküldött javaslatait és azt a segitséget, amelyet a Központi Bizottság állásfoglalása és határozata kimunkálásához nyújtottak. Tisztelt Elvtársak! A Központi Bizottság a XI. kongresszus határozatának végrehajtását ellenőrizve arra a következtetésre jutott, hogy jelenleg legfőbb feladatunk a párt eddig folytatott politikai és gazdasági irányvonalának továbbfolytatása. Az eddigieknél nagyobb figyelmet kell forditani a végrehajtás megszervezésére, az ellenőrzésre.