MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1978

41. ő. e. 1978. október 4. (2-109. o.) - 1. Somogy megye mezőgazdaságának és élelmiszeriparának helyzete és fejlesztésének feladatai a központi bizottság 1978. március 15-i határozata alapján. Határozat-tervezet: 5-25 - Szóbeli kiegészítés: 26-52

van a kisebb nyereséget biztositó állattenyésztés, különösen a szarvasmarha ágazat, és növénytermesztésükön belül is a kevés­bé jövedelmező kukorica termesztés aránya a legmagasabb. A 28 termelőszövetkezet két-három évenként visszatérő pénzügyi gondjai a kevés és korszerűtlen eszközállomány és az adottságok_ hoz nem igazodó termelési szerkezet mellett több helyen termé­szetesen a gyenge vezetéssel is összefüggnek. A tartósan stabil gazdálkodásukhoz szükséges objektiv és szubjektiv feltételek mielőbbi megteremtése mindannyiunk érdeke, és e kettőt egyidejű­leg kell rendezni. - A mezőgazdaságban dolgozók száma az elmúlt mésfél évtizedben jelentősen csökkent. Ez a folyamat kezdetben erőteljes volt, napjainkra azonban mérséklődött. A legutóbbi időszakban az aktiv dolgozók száma évente már csak looo-lloo fővel fogyott. A mezőgazdasági szövetkezetekben befejezés előtt áll a nemzedék­váltás első ciklusa. Az elmúlt két évben az aktiv tagok száma 12 ezerrel csökkent, a nyugdijasok és járadékosoké viszont 19 ezerrel nőtt. Örvendetes, hogy a mezőgazdaságban 1970 óta folya­matosan csökken az átlagéletkor és az ágazatban dolgozó fiatalok száma is állandóan gyarapodik. Az aktiv dolgozók átlagéletkora napjainkban 42 év, a nemzedékváltás hatására 35 %-uk ma már a fiatal korosztályhoz tartozik. - A mezőgazdasági üzemekben folyamatosan emelkedik a szakemberek száma. Napjainkban a termelőszövetkezetekben és állami gazdasá­gokban 1240 felsőfokú és 1120 középfokú végzettségű szakember dolgozik, a fizikai dolgozók 24 %-a pedig szakmunkás. Az első­számú vezetők és néhány kivételével minden termelés-irányitó egyetemi, vagy főiskolai képesitéssel rendelkezik. Mint minden más területen, sajnos a szakember ellátásban is nagy szóródás tapasztalható. Az állami gazdaságokban pl. egy felsőfokú végzettségű szakemberre 137, a termelőszövetkezetekben viszont

Next

/
Thumbnails
Contents