MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1977
38. ő. e. 1977. március 23. (60-139. o.) - 1. A párttagsági könyvek cseréjének politikai tapasztalatai, feladatterv az egyéni beszélgetéseken és az értékelő taggyűléseken elhangzottak hasznosítására. Szóbeli jelentés: 63-80
- 3 - &r jobban tenni, hogyan lehet, hogyan kell jobban dolgozni, A legértékesebb számunkra annak a mely érzésnek a megnyilvánulása, amely a párthoz való tartozásban, a párttagsággal járó^kötelezettségek tudatos vállalásában, a tenniakarásban fejeződött ki a beszélgetések során. Ez a párttagság érettségét és magas fokú öntudatát bizonyítja. A határozatnak megfelelően a beszélgető csoportok - a vezetőség előzetes állásfoglalása alapján^- értékelték az egyes párttagok - köztük a pártszervek káderhatáskörébe tartozó vezetők - munkáját, magatartását és meghatározták a velük szemben támasztott magasabb követelményeket. A párttagok döntő^többsége az értékeléssel és a számára megfogalmazott tennivalókkal egyetértett, de azt sem hallgathatjuk el, hogy néhányan viszont megsértődtek, A párttagság tárgyilagosságát jól jellemzi, hogy számosan kritikusabban Ítélték meg önmaguk munkáját, mint a vezetőség. Többen igényelték, hogy az éves beszámoló taggyűléseken a mostanihoz hasonló alapossággal és következetességgel történjen értékelés a párttagok munkájáról. Megvalósult tehát a cél, amelyet a Központi Bizottság igy jelölt meg: "Az eszmecsere ösztönözzön a munka és a magatartás felülvizsgálatára, az egyéni fejlődésre!" A párttagság szinte egyöntetű helyesléssel és örömmel üdvözölte a kölcsönös véleménycserének ezt a lehetőségét, és szinte minden alapszervezetben megfogalmazódott az a mindenképpen^figyelemre méltó javaslat, hogy legalább ciklusonként, lehetőleg a kongresszus előkészítésének időszakában, vagy a ciklus félidejében kerüljön sor hasonló beszélgetésekre. Voltak, akik azt kérték, hogy hozzon erre határozatot a Központi Bizottság. A beszélgetéseknek ez a szembetűnő jó fogadtatása vitathatatlan pozitivum, de ebben egyúttal fel kell ismernünk munkastilusunk, munkamódszerünk, a pártmunka gyakorlatának bizonyos kritikáját is. Ez az igény ugyanis azt is jelzi, hogy a pártszervezetek egy részében még nem rendszeres, nem folyamatos a veasfcőség és a tagság közötti eszmecsere, ügy látszik, még nem vált mindenütt általános és rendszeres gyakorlattá az év végi beszámoló taggyűlések előtti, a szokásosnál részletesebb és tartalmasabb beszélgetés a párttagokkal. Még nem mindenütt használják ki megfelelően a párttagok éves munkájának és megbízatásainak értékelésére, az^eg^réni gondok felszínre hozására a párt csoport okban rejlő lehetőseget. Pedig e nélkül szinte elképzelhetetlen alapos és reális számvetést készíteni a munkáról. Hem fejlődhet jól az alapszervezeti munka ott, ahol a vezetőség és tagság között nincs rendszeres és folyamatos kapcsolat. Szükség van ezekre az eszmecserékre a kölcsönös bizalom, a kommunista közösségi szellem kialakítása és állandó erősítése érdekében is. Külön határozat nélkül is meg lehet ismételni tehát a beszélgetéseket! Szervezeti Szabályzatunk nemcsak megengedi ezt, sőt egész szelleme ösztönöz is rá. A formákra is sok lehetőség kínálkozik. Számos alapszervezetben meghonosodott pl. a kötetlen taggyűlések tartása. A vezetőségnek érzékelnie kell, hogy mikor és milyen kérdésben van szükség év közben, egyénileg vagy csoportonként is szót váltani minden párttaggal, Erősitsük és érvényesítsük következetesebben ezt a gyakorlatot.