MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1977
39. ő. e. 1977. szeptember 7. (2-48. o.) - 1. A megye 1977. I. félévi gazdasági eredményei, és a további feladatok. Szóbeli tájékoztató: 4-25
15 egyidejű megvalósítását teszi szükségessé ebben az évben. Vagyis a gazdálkodó szerveknek 1977-ben egyrészt pótolni kell a tavalyi lemaradásokat, másrészt a megkezdett utón haladva tovább kell javítani a munka minőségi mutatóit. Világosan látni kell, hogy az élet- és munkakörülmények további javításában a megfelelő szint csak így biztositható. Tekintettel kell lenni arra is, hogy amennyiben ezek a feszitett tervek nem valósulnak meg, ugy a gazdasági helyzet várható kedvezőtlen alakulása miatt korlátozó intézkedésekre lehet számítani. Ez pedig a gazdálkodás-fejlesztés körülményeit tovább nehezíti. A célok eléréséhez tehát továbbra is kitartó, tervszerű politikai erőfeszítésekre van szükség. Ennek során bátran kell dicsérni és bírálni, az eredményeknek nagyobb nyilvánosságot adni, a rossz munkát, a hibákat ostorozni. t - A NOSZF 60. évfordulójára kibontakozott munkaverseny mozgalom lehetőségeit kihasználva mindenhol az éves tervek mennyiségi és minőségi feladatainak végrehajtását kell elsődleges feladatnak tekinteni. A szocialista munkaverseny mozgalmon belül ügyelni kell arra, hogy a kommunista szombatok ne burkolt túlórázást jelentsenek. - Az 1977. évi célkitűzések végrehajtásával párhuzamosan már most meg kell kezdeni az 1978-as gazdasági évre való felkészülést is. Az 1977. II. félévi feladatok döntő része az iparban jelentkezik. Itt elsősorban a nagyobb gépipari gyáregységek termelési ütemének gyorsítására, a terv teljesítését akadályozó anyagellátási, kooperációs együttműködési, és munkaszervezési problémák megszüntetésére kell az erőket összpontosítani. Szükséges, hogy a tervteljesitési gondokkal küzdő nagyobb gyáregységek munkáját az illetékes pártbizottságok is fokozott figyelemmel kisérjék és a hiányosságok felszámolása érdekében kerüljön sor gazdálkodásuk átfogó értékelésére. A beruházásoknál továbbra is a megyei pártbizottság feladattervében szereplő kiemelt fejlesztések előkészítésének és kivitelezésének meggyorsítása a legfontosabb feladat. A beruházások ütemesebb végzése azorinn nemcsak a kivitelezőkön múlik. Ezért elengedhetetlen, hogy rajtuk kívül, a folyamatos munkavégzés feltételeit biztosító beruházó, tervező és lebonyolító vállalatok is megkülönböztetett figyelmet fordítsanak ezen létesítmények megvalósítására. A kiemelés ugyanis nemcsak a kivitelezésre, hanem az előkészítésre is vonatkozik. Ezt a követelményt ma még nem mindenhol értelmezik helyesen. Beruházási céljaink helyesek, reálisak. A beruházások megvalósitásában résztvevőknek továbbra is a legfontosabb feladata, hogy az 1976. dec. 9-i feladattervben szereplő lé-