MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1976

36. ő. e. 1976. január 9. (2-169. o.) - 1. Somogy megye V. ötéves tervének irányelvei és az 1976. év főbb gazdasági feladatai. Irányelvek-tervezet: 3-24 - Szóbeli kiegészítés: 25-50

25 A vezetők többsége ma is eredményesen látja el feladását a megyében, politikai szakmai.hozzáértése, emberi maga­tartása alapján alkalmas arra hogy a nagyobb követelmények­nek megfeleljen. Azokat a vezetőket meg kell becsülni, akik következetesek a párt- és állami határozatok érvényesítésében, jó szervezők és kezdeményezők, támaszkodnak a dolgozókra, ugyanakkor önállóak és határozottak a döntésekben és a végrehajtás megkövetelésében. Ugyanakkor vannak olyan vezetőink is, akik szavakban egyet­értenek a magasabb követelményekkel,a vezetés egjségének szükségességével, tettekben azonban már esetenként méricskélnek, vagy elkülönült csoportérdekek, vagy egyéni érdekek szóvivőjévé válnak. A XI. kongresszus határozata alapján áo abból a köve­telményből kell kiidnulnunk, hogy senki sem született ve­zető állásba, hanem a párt bizalmából került oda. És addig maradhat ott, amig tudja és akarja is a párt politikáját kép­viselni. Nekünk egységes, őszinte, kezdeményező, köaös célt szolgáló, határozott vezetésre van szükségünk. Eddigi eredményeinket a mostani vezető állománnyal értük el. Alapvető feladatunk, hogy ezt az állományt tegyük alkalmassá a megnövekedett feladatok ellátására. Oda kell figyelnünk azonban azokra a vezetőkre is, akik különböző okok miatt ma már nem képesek lépést tartani a magasabb követelményekkel. Ilyen esetekben körültekintően, megfelelő emberséggel, de haladéktalanul és határozottan le kell vonni a szükséges következtetéseket. Ezért magasabb szintre kell emelni a személyzeti és kádermunkát, biztositani kell, hogy ered­ményesebben szolgálja a megye társadalmi és gazdasági fej­lődését, a gazdaságfejlesztési célkitűzések megvalósítását.

Next

/
Thumbnails
Contents