MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1976
36. ő. e. 1976. április 29. (170-283. o.) - 2. Tájékoztató időszerű nemzetközi kérdésekről. Szóbeli tájékoztató: 235-263
- 17 történelmi kompromisszum azt jelenti, hogy az u j , demokratikus rend, a három nagy népi áramlat, a kommunista, a szocialista és a kereszténydemokrata tömegek, a nemzet többségének müve lesz. Az Olasz Kommunista Párt össztársadalmi szinten fokozta politikai befolyását. A szocialisták, szociáldemokraták és kereszténydemokraták közelmulban lezajlott kongresszusai is azt tanúsították, hogy az oraág központi politikai kérdése lett a kommunistákhoz való viszony. A kereszténydemokrácia jobboldali szárnya a kongresszuson valamelyest visszaszorult, s minimális többségre jutott azoknak a tábora, akik a párt politikájában a realitások figyelembevételét követelik. A kommunistákhoz való viszony Olaszországon kivül több más tőkés országban is rendkívül fontos kérdéssé vált. A tőkés uralkodó osztály, valamint a szociáldemokrácia ós minden más politikai tényező kénytelen foglalkozni a kommunista pártokkal való együttműködés elfogadásának vagy elutasításának a problémájával. A tőkés Európa legjelentősebb kommunista pártjai, mindenekelőtt az olasz és a francia testvéípárt igyekeznek' alkalmazkodni a megváltozott helyzethez, az uj követelményekhez és lehetőségekhez. Ez az alkalmazkodás részben tudatos, részben spontán folyamat. E törekvéseket tükrözi az olasz és a francia testvérpárt 1975• novemberi közös nyilatkozata is. A két párt vezetői első izben fogadtak el olyan közös dokumentumot, amely egybehangzóan értékeli a tőkés viszonyok alakulását és együttes politikai cselekvési platformot tartalmaz. A nyugat-európai testvérpártok poétikájának sajátossága ma abban van, hogy egyfelől lépésről-lépésre igyekeznek bevenni a burzsoázia hadállásait, a kapitalista kormányzat keretein belül teremtik meg a helyi vörös hatalmi közp«itakat,