MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1976
36. ő. e. 1976. április 29. (170-283. o.) - 2. Tájékoztató időszerű nemzetközi kérdésekről. Szóbeli tájékoztató: 235-263
ilyen körülmények között alkalmasabbak a felhalmozódott társadalmi feszültségek levezetésére a burzsoázia hatalmának veszélyeztetése nélkül. Az Amerikai Egyesült Államok hidegháborús körei és egyes nyugat-európai tőkés országok legszélsőségesebb irányzatai viszont a szociáldemokráciát a baloldal részének tekintik, amelynek a politikája véleményük szerint veszélyezteti a monopoltőke uralmának hagyományos pozicióit és világuralmi törekvéseit. A nyugat-európai helyzet megítélésénél figyelembe kell venni, hogy a szociáldemokrácia a tőkés országok egész sorában nagy tömegbefolyással rendelkezik. E pártok tagjai és támogatói között igen sok a munkás. Politikájukban számba veszik a néptömegek egyes követeléseinek kielégitését is. A szocialista, szociáldemokrata pártok magatartását meghatározza, hogy lényegében nem akarják megszüntetni a tőkés rendszert, de hatást gyakorol politikájukra az adott országban betöltött szerepük, a burzsoáziának velük szemben folytatott politikája, másrészt a kommunisták ereje. Mindezek következtében az egyes szociáldemokrata pártok politikája eltérő;, A nyugat-európai kommunista mozgalom fejlődésének felfelé ivelő szakaszába jutott. Ezt mutatják azok a jelentős változások, amelyek az egyes teohrérpártok helyzetében és politikai súlyában bekövetkeztek. Portugáliában a fasiszta rendszer megdöntésének eredményeként a kommunista párt kilépett az illegalitásból és az ország nagy, szervezett politikai ereje lett. A külső és a belső reakció együttes aknamunkája sem tudta megakadályozni a párt töne gbefolyásának növekedését. Görögországban a katonai junta rendszerét felváltó polgári demokrácia körülményei között legális működési lehetőséget nyert a több mint két- és fél évtizeden át illegalitásba kényszeritett kommunista párt. Görök testvérpártunk a parlamenti választások során megszerzett pozicióit tovább erősitette a helyhatósági választásokon.