MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1975

34. ő. e. 1975. január 3. (2-98. o.) - Szóbeli kiegészítés 80-83

- 2 - ^> Nagyon sok hasznos, jó javaslat hangzott el az anyag elké­szítése során. Ha a beszámolót áttekintjük, azt tapasztaljuk, hogy jelen­tős eredményekről ad számot. Megyénk politikai élete, a^ párttagok ós szervezetek munkája kedvezően alakult. A párt­tagok a pártonkivüliekkel szorosan együttműködve tevékeny­kedtek és küzdöttek a párt politikájának Somogy megyében történő végrehajtásáért. A Központi Bizottság határozatainak megfelelően a megyei pártbizottság az elmúlt 4 évben rend­szeresen megtárgyalta a megye gazdasági, politikai, művelődé­si, párt- és mozgalmi életevei kapcsolatos feladatokat. Most a négy év eredményeinek, és a munka közben fölmerült gondok, hibák összegezésekor is megállapíthatjuk, hogy a megyei párt­bizottság a Központi Bizottság elvi útmutatásainak, határoza­tainak megfelelően teljesítette kötelezettségét. Örvendetes, hogy az elmúlt négy esztendőben az alapszervezeti munka szá­mottevő fejlődésen ment át. Elmondhatjuk, hogy a IX. kongresz­szus óta fokozatosan javult a pártalapszervezetek munkája, a X. kongresszus határozatai ezt a fejlődést meggyorsították. Ez egyúttal azt is igazolja, hogy járási és városi bizottságaink is eredményes munkát végeztek ezen a területen. A végrehajtó bizottság a jövő héten tartandó ülésén fogja értékelni a be­számoló taggyűlések tapasztalatait. Megállapítható, hogy 5 ki­vétellel az ütemtervnek megfelelően történt a beszámolók meg­tartása. Önmagában ez a szám is azt bizonyltja, hogy a munka tervszerűbbé, ütemessé vált. De más számok, más adatok is jel­zik,^ hogy az alapszervezeti munka is jjavult.lgy többek között az évenként megtartott beszámolók nagyon hasznosan segítették a pártmunkát. Jellemző volt a beszámoló taggyűlésekre az is, hogy a párt belső életével, szervezeti életevei nagyon jól foglalkoztak. Bátran birálták a gazdasági és az intézményve­zetőket, bátrabban beszámoltatják őket mint pl. 4 évvel ez­előtt. A párttagság 75 %-ának konkrét pártmegbizatása van. Ez is hozzájárult a pártmunka színvonalának az emelkedéséhez. A pártalapszervezet az adott területen mindinkább a közvéle­mény irányitójává, formálójává válik. A hibákat sem akarjuk eltakarni, mert tudjuk, hogy van még^ gyengén működő párt­szervezetünk. Szövetkezeteink egy részében ós másutt is, ahol kis létszámú a pártszervezet, komoly gondjaink vannak. Eze­ken a helyeken javitani kell a munkát. El kell érnünk, azt is, hogy ideológiai, művelődési kérdésekkel behatóbban foglalkoz­zanak a pártalapszervezetek mint ezt eddig tették. Tisztelt pártbizottság, kedves elvtársak, kedves elvtársnők! A XI. kongresszus előkészületei során megismerkedhettünk a Központi Bizottság kongresszusi irányelveivel is. Mindezekből megelégedésünkre arra a következtetésre juthatunk, hogy pártunk folytatja az 1956 óta bevált politikát. Egyúttal azt is érzé­kelhetjük, hogpr a Központi Bizottság bátrabban, kezdeményezőén tárgyalja az elet által napirendre tűzött témákat is; megha­tározza a soronlévő feladatokat. Mindezt azért teszi, hogy a szocializmus épitóse során időszerű és távlati feladatainkat

Next

/
Thumbnails
Contents