MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1975
35. ő. e. 1975. november 15. (120-152. o.) - 1. A megyei pártbizottság intézkedési terve a párttagsági könyvek cseréjének előkészítésére és lebonyolítására. Szóbeli beszámoló: 122-133
m Ha nem is jelentós számban, de ebben az évben is voltak olyan párttagok, akik gyermekeiket hitoktatásra beiratték. A szervezeti szabályzattal ellentétesen ugy fogták fel, hogy ez magánügy, nem tartozik a pártra, Á kommunista szülők kiskorú gyermekeik világnézeti neveléséért is felelősek. Más téma, ha a 7o éves nagymama jár egyházi szertartásokra, ezért már nem szabad felelősségre vonni a kommunista hozzátartozót. Vallási ügyekben nagy körültekintéssel kell eljárni. Türelmesnek is kell lenni, gondosan mérlegelni kell az összes körülraéiyt, a hagyományokat. A felvilágosító szavakat nem szabad sajnálni. Ugyanakkor elvi engedményt sem szabad tennünk. Egyértelművé kell tennünk, hogy a párttag számára nem magánügy a vallás, a párttag nem folytathat hitéletet, nem vehet részt vallásos szervezet tevékenységében, a párttag nem viselhet egyházi tisztséget, nem fizethet egyházi adót. Növelni kell felelősségét családtagjai materialista világnézeti neveléséért is. Azonban óvnunk kell magunkat a túlzásoktól. He feledjük el, hogy itt a párttag személyes megítéléséről van szó és reálisaknak kell lenni a felelősség megállapításánál. Azzal is találkozunk, hogy népszerűtlen vagy kényes kérdésekről a párttagok egy része baráti körben nem mer vélemónytnyilvánitani. Szó nákül tudomásul veszi a rosszindulatú megjegyzéseket, sőt az is előfordul, hogy demagóg, megalapozatlan véleményt támogat. Más esetekben párttagok szórakozó vagy más nyilvános helyen a pártszervezet belső ügyeit kiteregetik. Kommunista állami ós gazdasági vezetővel is megtörtént, hogy egyes népszerűtlen intézkedésnél a megyei pártbizottságra hivatkozott: "Én engedném a másodállást, mert tudora, hogy a tanácsadói tevékenység nem jogszabályellenes cselekmény." Más példákat is lehetne idézni. A felsoroltak meggyőzően igazolják, hogy a p^árt egységéért, uj témákban az egységes szemlélet megteremtéséért dolgozni kell. Munkafegyelem, munkaidő, társadalmi munka. Tsz-vezetés, vetés, betakaritás, Ipari üzemek, hivatalok. Mi azt akarjuk, minden erőfeszítésünk arra irányul, hogy az emberek tömegei megtanuljanak szocialista módon élni és dolgozni. Az emberek anyagi jólétéért, boldogulásáért küzdünk. Meg kell értetnünk, hogy mi a szocialista elosztási rendszert jónak, helyesnek tartjuk, következetes érvényesüléséért fáradozunk. aA szocialista elosztás azon alapszik, hogy mindenki a végzett munkája, társadalmunknak nyújtott teljesítménye alapjan részesüljön az anyagi javakból. Nemcsak hogy akarjuk ezt, azt is egyértelművé kell tenni, hogy helytelenítjük, elitéljük az ellene ható törekvéseket, az egyenlősdit. Támogatjuk a személyi tulajdont is mindaddig, amig munkán alapszik és egyéni, családi szükségleteket elégit ki, nem nyerészkedést szolgál. Tudomásul kell venni azt is, ho^y a személyi tulajdon mértéke, mennyisége nem lehet ellentétben a társadalom igazságérzetével, a szocialista közfelfogással. Különösen fontos, hogy a párttagok e tekintetben is mindig szerények, mértéktartóak tudjanak lenni.