MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1974

32. ő. e. 1974. június 19. (2-189. o.) - 1. A közművelődés helyzete és a további feladatok a központi bizottság 1974. március 19-20-i határozata alapján. Jelentés: 4-47

AO :M K " séget fejtenek ki. Kiállításaik, szinpadi és tv-szereplé­seik nagy közönségsikert aratnak. Számottevő fejlődés mu­tatkozik az amatőr festők, faragók és a diszitőmüvészet területén munkálkodók számában és alkotásaik színvonalá­ban is. Az amatőr mozgalomban súlyos gondot okoz a megfelelő ve­zetők hiánya. Nagy a fluktuáció, 3 emiatt az alap- és továbbképzés is csak részben éri el a célját. A csoport­vezetők anyagi és erkölcsi megbecsülése elmarad tevékeny­ségük társadalmi jelentőségétől. A megye közművelődési és művészetet közvetito intézményei egyre inkább szocialista eszmeiségü, haladó művészeti al­kotások megismertetésére törekednek. Kelyenkint azonban gazdasági megfontolásból, igénytelenségből vagy a hozzá nem értés miatt feladják a helyes művelődéspolitikai el­veket, ós sekélyes, semmitmondó műsorokat, formalista al­kotásokat tárnak a közönség elé. III. A rádió, a televizió és a sajtó jelentős közművelődési szerepet tölt be, különösen azokon a településeken, ahol más lehetőség nincs a művelődésre. Müveltségterjesztő, -mozgósitó hatásuk szinte fölmérhetetlen. A közművelődés helyi intézményeiben azonban nem mindenütt has zno<3i ujak kellő mértékben a tömegkommunikációs eszközök műsorait. Megyénk közművelődési életének jelentős fóruma, mozgósitója, jó propagandistája a Somogyi Néplap. Rendszeresen foglal­kozik azzal, hogy mit tesznek a pártszervek és -szervezetek, valamint az állami, szervek és a töraegszervezetek a marxis­ta-leninista világnézet kialakításáért. Az Írásokban azon­ban kevésbé sikerül érzékeltetni a tömegpropaganda tudat­formáló hatását. A szocialista hazafiságra nevelésben a

Next

/
Thumbnails
Contents