MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1973

28. ő. e. 1973. április 11. (149-262. o.) - 1. A párttagság számszerű növekedése és szociális összetételének alakulása, különös tekintettel a párt munkásjellegének erősítésére, valamint a nők és fiatalok felvételére, a központi bizottság 1972. november 14-15-i határozata alapján. Szóbeli jelentés: 152-159 - Javaslat: 160-175

Jkf a 27 - / Tehát amikor azt mondja a párt, hogy folyamatos le­gyen a tisztulás és állandósuljon a párt gyakorlatá­ban, hogy a párt szabaduljon meg azoktól, akik alkal­matlanok a párttagságra, akkor mi mindig először a párttagok nevelésére gondoljunk, arra, nogy mit le­hetne tenni azért, hogy minél kevesebb embertől kelljen a pártnak megszabadulni, különösen olyan fizikai dol­gozótól, aki a pártban hosszabb ideje tevékenykedik. y Szó esett itt arról is, hogy a közeljövőben megtartan­dó párttaggyülések után egyik-másik pártalapszervezet vezetősége részéről felmerülhet, hogy ők már azt előre látták, hogy mi fog bekövetkezni, ezért ők az elmúlt évben egyetlen párttagot sem vettek fel. Vannak elég szép számmal Somogy megyében - sajnos - pártszerveze­tek, ahol 4-5 éve nem vettek fel párttagot. Évről-évre mi ezt szóvá tettük és mindig azoknak volt igazuk, akik ezt szóvá tették. Mondom, most a taggyűléseken előfor­dulhat, - mint ahogy lenni szokott az ilyen esetben ­hogy azt mondják; ugy is lényegesen gyorsabban nőtt a párt, mint ahogy mi szerettük volna, tehát ők jártak el helyesen. Uos, mondanom sem kell, hogy az ilyenek­nek nincs igazuk, nem volt igazuk két évvel ezelőtt sem, és nincs igazuk most sem és nem lesz igazuk jö­vőre sem és az azt követő években sem, akik elmulasz­tották a nevelő munkát a pártonkivüliek között. Mert a párt épitése az egy állandó folyamatot képez és ezt a folyamatot továbbra is végezni kell. Tehát rossz ott a pártszervezet politikája, gyenge a pártszervezet és a pártonkivüliek kapcsolata, ahol évekig a pártba nem jelentkezik senki, nem vesznek fel senkit, Nyilvánvaló, hogy egy ilyen párttaggyülésen ne azért bíráljuk meg a vezetőséget, vagy csak ugy általában mondjuk, hogy gyor­san növekedett a pártszervezet, ilyen taggyűlésen azt kell mondani, szóvá tenni, amit a pártépités szempont­jából meg kell jegyeznünk, hogy elmulasztották azt a munkát, amit a pártépités szempontjából éveken keresz­tül nekik végezni kellett volna. Szó esett itt arról is, hogy a párttagok vándorlása kap­csán romlik a pártfegyelem. S ebben közrejátszik az, hogy a faluról bekerült párttagok kedvezőtlenül befolyá­solják a pártfegyelmet. Pavelka elvtárs ezt egy kicsit sértőnek találta. Ez önmagában sértőnek is hangzik. Te­hát ha azt mondjuk, hogy a faluról elkerült párttagok rontják a pártszervezet tevékenységét ugy sértő, de gon­dolom, nem igy gondolta Bognár elvtárs sem. Vannak köz­tük olyanok, akik kedvezőtlenül befolyásolják a pártszer­vezet tevékenységét, mint ahogy az ipari üzemekből is kerültek a termelőszövetkezetekbe olyanok, akik nem erő­sitik a pártszervezetet. Igaza van Pavelka elvtársnak, hogy elsősorban nem a^legjobbak mennek el, sajnos a kom­munisták között is elég szép számmal vannak vándormada­rak, akiknek mindegy, hogy hol vannak és nem mindig azt a gárdát erősitik, akik legaktívabbak, a legönzetlenebbül dolgoznak a párt célkitűzéseiért, a part politikájának a megvalósulásáért.

Next

/
Thumbnails
Contents