MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1973

29. ő. e. 1973. szeptember 28. (124-220. o.) - 1. A X. kongresszus és a megyei pártértekezlet határozatai végrehajtásának helyzete a központi bizottság 1972. november 11-i állásfoglalása alapján. Jelentés: 126-163

26 A párt- és kormányhatározatokat követően a végrehajtó bi­zottság, majd annak határozata szellemében a megyei tanács meghatározta a fejlesztés és a végrehajtás feladatait. Leg­fontosabb tennivalóként a gazdaságosságot rontó üzemi té­nyezők kiküszöbölését, a meglévő beruházások hatékonyabb kihasználását, 1990-re az 1972. évi szinthez képest 35-40 százalékos tehénállomány növelést, mintegy 150 000 db össz­állomány biztositását irányozza elő. A szakosodás a gazdálkodás több területén jelentős eredmé­nyeket hozott. Indokolt, hogy a feltételek megteremtésével folyamatosan biztositsuk ezt a szarvasmarha-tenyésztésben is. Figyelembe véve megyénk nagyüzemeinek tárgyi, anyagi és személyi feltételeit, arra kell törekedni, hogy az állomány 60-70 százaléka húshasznositásu, 30-40 százaléka pedig in­tenziv tejtermelő irányú legyen. A program végére . kettős hasznositásu állományt csak a kisüzemekben indokolt tartani. A megye vezető testületei által meghatározott tennivalók végrehajtása az eddiginél hatékonyabb, következetesebb mun­kát követel. Az üzemek vezetői, a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola, a Megyei Állattenyésztési Felügyelőség és az Ál­lategészségügyi Állomás tegye meg a szükséges intézkedése­ket a szarvasmarha-program megvalósítására. A sertéslétszám alakulása a következő: összes sertés db koca db 1970. év 1972. év 181 097 186 826 17 255 18 510 Különbség: + 5 729 + 1 255 A sertés és kocalétszám alakulása a minimális emelkedés el­lenére az időarányosnál alacsonyabb. A csökkenés elsősor­ban a háztáji gazdaságokban tapasztalható. A nagyüzemi sza­kosított telepek benépesítése most van folyamatban. Az el­készült szaktelepek közül Mernyén, Háromfán és Karádon át­alakításra szorul a technológia, ezért nem vagy csak rész­ben népesíthető be. A szakosított telepeket épitő nagyüzemek többségénél gazda­sági és pénzügyi nehézségek támadnak. Kern valósulnak meg az előzetes termelési és jövedelmezőségi előirányzatok.

Next

/
Thumbnails
Contents