MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1973

29. ő. e. 1973. szeptember 28. (124-220. o.) - 1. A X. kongresszus és a megyei pártértekezlet határozatai végrehajtásának helyzete a központi bizottság 1972. november 11-i állásfoglalása alapján. Jelentés: 126-163

4^ Ezzel szemben 7600 a vetélések száma* Ez 1971-ig emelkedett, azóta stagnál. Kedvezőtlen, hogy 1972-ben a születések 12,7 százaléka koraszülés volt. A koraszülés magas aránya, a vele­született rendellenesség gyakorisága is szerepet játszik ab­ban, hogy egyre több a szellemileg sérült gyermek, ami sok­szor tragikus családi és társadalmi következményekkel jár. Ha ez a helyzet nem változik meg, csökken a megye abszolút lélekszáma, és fokozódik az elöregedés. A népességszaporulat a Politikai Bizottság állásfoglalása után várható állami intézkedésekkel, a helyi közhangulat ala­kításával, az anya- és gyermekkultusz erősitésével mozdítható ki a mélypontról. Tömegpolitikai munkánkban tudatosítani kell, hogy a párt és a kormány évek óta erőfeszítéseket tesz a né­pesedés javítására. Széleskörű nyilvánosságot kell biztosíta­ni az eddigi eredményeknek, hangsúlyozva, hogy a gondokat a­nyagi erünktől függően csak fokozatosan tudjuk megoldani. Elő kell segiteni, hogy az anya, a gyermek, a család kultusza kifejeződjék a helyi gazdasági, szociális és egyéb intézkedések­ben is. Folytatni kell - elsősorban az ipari központokban - a bölcsőde - és az óvodahálózat bővítését, hogy az V. ötéves terv végére kielégíthessük az igényeket. Biztosítani kell, hogy az uj lakótelepek gyermekintézményei időben valósuljanak meg. A felvilágosító munka középpontjába az anyaság megbecsülését, a gyermekáldás és -nevelés örömét, a családi intézmények védel­mét és erősítését kell állítani. A tömegpolitikai munkában a család, a gyermeket szülő és nevelő,dolgozó anya legyen az esz­ménykép és kapja meg a társadalom minden irányú megbecsülését. Elsősorban a három gyermekes családokat kell népszerűsíteni. Folytatni kell a fiatalok, a felnőttek szexuális felvilágosí­tását, nevelését. Az egészségügyi pártszervezetek érjék el, hogy az orvosok és az egészségügyi dolgozók társadalmi ügyként kezeljék a népesedéspolitikát. Minden erővel segiteni kell a Központi Bizottság nőpolitikái határozata végrehajtását. IDEOLÓGIAI FELADATOK A MEGYE PÁRTSZERVEZETEIBEN A szocialista termelési- és tulajdonviszonyok szilárdulása kedvezően hatott a társadalmi és az egyéni tudat fejlődésére, a közgondolkodásra, a közéleti aktivitásra. A javuló élet­körülmények azonban nem erősítették automatikusan a szoci­alista tudatot. Ehhez tervszerű ideológiai munkára van szük­ség. Politikai tevékenységünkben messzemenően figyelembe vettük a X. kongresszusnak azt a megállapítását, hogy H aki politikai sikon intézkedik, az számoljon döntéseinek gazda­sági hatásával, aki pedig gazdasági kérdésekben dönt, az mórlegelje a politikai körülményeket". Arra törekedtünk, hogy a politikai öntudat és a műveltségi színvonal emelésével tovább erősödjön a somogyi emberek szocialista szemlélete. Mind a közhangulatot, mind az emberek tevékenységét tekintve levon­hatjuk azt a következtetést, hogy Somogyban is kiegyensúlyozott

Next

/
Thumbnails
Contents