MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1973

29. ő. e. 1973. június 28. (28-123. o.) - 2. A központi bizottság 1970. február 18-19-i és a megyei pártbizottság 1970. június 4-i, az ifjúságpolitikával foglalkozó határozatának végrehajtása. Jelentés: 51-70

az ifjúsággal foglalkozó személyek, arról az a vélemé­nyünk, hogy lehet fiatal vagy idősebb, a lényeg az, hogy az ifjúságot szeresse. Vannak helyes állásfoglalások, de a végrehajtás során fel­bukkanó problémákra lassú a reagálás. Igény lenne pl. a középiskolák délutáni, hétvégi nyitvatartására, határozat is van rá, a megyei tanács művelődésügyi osztálya anyagi­akkal is tudja támogatni, de csak egy-két iskola él ezzel a lehetőséggel. Sok minden neheziti az ifjúsági lakás­építési szövetkezetek alakulását, sportpályák, játszóterek, klubok létesitését Kaposvár és Siófok városokban. Hem ha­ladunk előre a szeszmentes szórakozóhelyek kijelölésében és az ifjúsági parkok létesítésében. Ha röviden akarjuk elemezni saját tevékenységünket, azt mondhatjuk, hogy jó úton járunk, de a jövőben még többet kell kezdeményeznünk, nagyobb figyelmet kell forditanunk az alsóbb szervek tevékenységének segitésére, növelni kell politikai jelenlétüket a KISZ-en kivüliek körében, tovább kell finomitani munkamódszerünket. A következő fél­évben a Központi Bizottság határozata alapján kimunkáljuk a KISZ politikai képzésének rendjét, hozzáigazítjuk ezt a párt és a társadalom igényeihez. Arra törekszünk, hogy az ifjúsági szervezeteket politizáló szervezetekké és az ide­ológiai munka képviselőivé tegyük a pártalapszervezetek mellett. Javitásra szorul a kádermunkánk, erősiteni kell a vezetőségi ülések és KISZ-taggyülések politikai aktivi­tását. Hatékonyabban kell foglalkozni az ifjúsági szövet­ségiek termelési feladatokkal. Köszönetünket fejezzük ki a megyei pártbizottságnak az el­múlt években kapott nagyon sok segitségért. Németh Ferenc elvtárs összefoglalóját Mindenekelőtt engem az a gondolat foglalkoztat, hogy mi legyen a mai előterjesztés további sorsa, milyen feladato­kat határozzunk el. Az elvtársak előtt ismert a Központi Bizottság határozata, van erre vonatkozóan a megyei párt­bizottságnak végrehajtási terve, 1972-ben áttekintettük e határozat végrehajtásának helyzetét. Felmerül bennem a kérdés - egyébként az előterjesztés is utal bizonyos ten­nivalókra -, mit csináljunk, hogy eredményesebben, követ­kezetesebben valósuljon meg az ifjúságpolitikai határozat, a megyei pártbizottság által elfogadott célkitűzés. Az volna a legkönnyebb, ha én most azt javasolnám, tárgyalják meg a járások, városok is a határozat végrehajtásának hely­zetét, de mégsem teszem ezt, mivel a feladattervünk fel­sorolja a teendőket. Ellenben javaslom a tisztelt pártbi­zottságnak, ^bizza meg^ az ifjúsági munkabizottságot ­amely az előterjesztést is összeállította - azzal, hogy készitsen egy intézkedési tervet, amelyben konkrét meg­fogalmazást nyer, hogy a járási, városi, állami és társa-

Next

/
Thumbnails
Contents