MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1972
27. ő. e. 1972. november 20. (178-234. o.) - 1. A központi bizottság 1972. november 14-15-i ülése. Szóbeli tájékoztató: 180-211
26 erkölcsi és anyagi megbecsülésére, népszerűsítésére, a közösségi élet fejlesztésére, a szocialista hazafiság és nemzetköziség elmélyítésére kell fordítani, A közművelődés - szorosan kapcsolódva a párt tömegpropaganda munkájához - folytasson következetes és SZÍVÓS harcot az individualizmus, az önzés, az anyagiasság, az emberi együttélés szabályait, erkölcsi normáinkat semmibe vevő, eredményeinket lebecsülő cinizmus mindenfajta megnyilvánulása ellen. Hasonló határozottsággal kell fellépni a munka szerinti bérezés szocialista elvével szemben álló egyéniősdi és a demagógia minden jelensége ellen. Küzdjünk továbbá a nemzetünk érdekeit, a munkás internacionalizmust súlyosan sértő nacionalizmus, a szocialista hazafisággal összeegyeztethetetlen kozmopolitizmus ellen is, A párt szövetségi politikájával és a békés egymás mellett élésnek a nemzetközi tevékenységben alkalmazott elvével összefüggésben még tisztábban és világosabban, még félreérthetetlenebbül le kell szögeznünk, hogy a különböző ideológiát képviselő rétegekkel, emberekkel, csoportokkal politikailag szövetségesek lehetünk, de az ideológiában szintézist nem csinálunk, velük nem lépünk ideológiai megbékélésre. A politikai szövetségnek az a rendeltetése, hogy szövetségeseink közelebb kerüljenek hozzánk az ideológiában is. Itt csak egyféle közelités képzelhető és fogadható el. Az, hogy a marxizmus-leninizmus eszmerendszerét fogadják el szövetségeseink, vagy sajátitsák el oly mértékben, ahogyan az csak lehetséges, Méginkább érvényes ez a békés egymás mellett élésre, ahol gyakran tulajdonképpen nem is szövetségeseinkkel találkozunk, sőt kifejezetten ellenséges ideológiával állunk szemben. Az ellenséges ideológiával szemben pedig harcolni kell.