MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1972
27. ő. e. 1972. november 20. (178-234. o.) - 1. A központi bizottság 1972. november 14-15-i ülése. Szóbeli tájékoztató: 180-211
18 - r A központi árintézkedések keretén belül átlagosan 18 százalékos mértékben csökken egyes ruházati termékek - pamutszövetek, függönyök, rövidáruk - ára. Az áremelések kompenzálása céljából 15 százalékkal emelik a költségvetési intézmények élelmezési normáit. így a gyermekgondozó intézmények, kórházak és más hasonló intézmények ellátási szintjét ez nem csökkenti, és a téritési dijak sem emelhetők. A tej és tejtermékek fogyasztói ára emelésének részbeni ellensúlyozásául emelkednek a nyugdijak, a járadékok, a családi pótlék, a gyermekgondozási segély és az ösztöndijak egységesen havi 50 forinttal. Az árintézkedéseknek az a célja, hogy anyagi fedezetet teremtsünk az előbbrelépéshez a költségvetés túlterhelése nélkül. A tejnél speciálisan ehhez még olyan ok is hozzájárul, hogy túlnagy a tej ártámogatása, miközben a termelést is ösztönözni kell # A magasabb tejárral azt is el kivanjuk érni, hogy az a paraszti réteg, amelyik teheti, legalább a saját fogyasztását termelje meg. A Központi Bizottság megvizsgálta a nagy állami hozzájárulást igénylő fogyasztói húsárakat is. Az állami szervek részéről ugyanis javasolták a hús árának emelését. A Központi Bizottság ugy foglalt állást, hogy a hús fogyasztói árának emeléséhez most nem járul hozzá. A hús alapvetően más természetű fogyasztási cikk, mint az égetett szesz és a cigaretta, és ezért árának felemelésekor politikai szempontokat is figyelembe kell venni, továbbá az áremelésnél nagyobb mértékű bér- és szociális intézkedéseket is kell egyidőben tenni. Ezeket a feltételeket viszont maíiem tudjuk megteremteni.