MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1972
27. ő. e. 1972. november 20. (178-234. o.) - 1. A központi bizottság 1972. november 14-15-i ülése. Szóbeli tájékoztató: 180-211
12 szervek vezetőinek, a kereskedelmi pártszervezeteknek, de még a területi pártszerveknek is az ebben rejlő tartalékokat segiteniök kell felszinre hozni. Az 1968 január 1-én életbeléptetett gazdaságirányi tási rendszer - hangsúlyozta a Központi Bizottság alkalmas ós hatékony eszközként szolgálja a szocialista tervgazdálkodás, a szocialista épités céljait. Az új irányitási rendszer bevezetése óta eltelt négy év alatt a népgazdaságban a termelés és átfejlődés tervszerűsége a korábbinál nagyobb mértékben érvényesült. A Központi Bizottság hangsúlyozta: a gazdasági irányitás fejlesztése - az alapelvek megtartása mellett azonban továbbra is feladat• Az elmúlt időszakban nagyarányú országos vizsgálat folyt a pártszervezetek bevonásával gazdaságirányitásunk helyzetéről, problematikájáról, a közgazdasági szabályozókról. Ennek eredményére támaszkodva kormányszinten alaposan és pontosan kidolgozzák az egész közgazdasági szabályozási rendszerben szükséges változtatásokat és azokat a következő ötéves terv indulásának időpontjáig bevezetik. Bizonyos változtatásokra már 1973-tól kezdve is sor kerül. így például megszüntetik a vállalati nyereség és g/bérek alakulásának szoros kapcsolatát a szénbányászatban és a villamosenergia iparban, s központilag szabályozzák a bérfejlesztést. Az átlagbér szabályozást bizonyos vállalatoknál kísérletképpen bértömegszabályozásra cserélik fel. Ez a változtatás abból a feltételezésből indul ki: lehetséges, hogy a létszámmal egy kicsit takarékosabban bánnak, ha a vállalatok bértömeg gazdálkodásra térnek át. De a gyakorlatot szükséges kisérleti módon ellenőrizni, mielőtt széleskörű lépést tesz a kormányzat .