MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1972
27. ő. e. 1972. november 9. (73-177. o.) - 1. Az állami oktatás helyzete és továbbfejlesztésének feladatai a központi bizottság 1972. június 15-i határozata alapján. Szóbeli jelentés: 75-92 - Feladatterv (gépir.): 93-117
-15 - d^ szolgálatába lehet állítani. Nincs megnyugtatóan megoldva a megyei tanács szervezeteiben a közoktatás fejlesztését szolgáló közép- és hosszú távú terv-koncepciók kidolgozása. Eddig tervező intézetekkel dolgoztattak ki terveket, azonban azt a hibát elkövették, hogy a megyében erre a célra fellelhető szellemi kapacitást és szellemi erőt nem vették igénybe és nem támaszkodtak rá. Megemliti, hogy az öntevékenység fejlesztésére sem törekedtek eléggé, és igy nem tudták megnyerni a társadalom szélesebb rétegeinek és igy a szülők jelentós részének a támogatását sem. Á helyi tanácsokat a tanácstörvény olyan döntési jogosultsággal ruházta fel, hogy a maguk eszközei fölött maguk rendelkeznek, fontos feladatnak tartja, hogy javitsák a különböző szinten dolgozó tanácsi vezetők és a szakigazgatási szervezetek dolgozó kádereinek szemléletét, hogy ne ér^jék őket olyan váratlan meglepetések, mint amilyenek a IV. ötéves terv készitése során érték. Egyes területi tanácsok semmibe vették a megyei ajánlásokat és a központi akaratot. Nekik is sokkal hatékonyabban kell dolgozniuk, meg kell teremteni azo-. kat a feltételeket, amelyek alapján felelősséget lehet támasztani majd a községi vezetőkkel szemben. A másik feladatuk annak kidolgozása, hogy a tanácsok hosszabb távra ismerjék anyagi lehetőségeiket. Ismerhessék meg a helyi tanácsok vezetői és azok, akik az oktatási feladatok ellátásáért, fejlesztéséért tevékenykednek, azokat a lehetőségeket és anyagi eszközöket, amelyeket elnyerhetnek a megyei tanács eszközeiből, ha meghatározott feladatokra vállalkoznak. A megyei tanácson e célból akcióprogram van kimunkálás alatt, amelyet alkalmasnak tart arra, hogy a megyei pártbizottság feladattervében meghatározott feladatok végrehajtását segítse. Ez az akcióprogram nagyon komplex módon közelíti meg a feladatokat, kiterjed a pedagógiai, a nevelési feladatokra, az oktatás céljait szolgáló hálózatfejlesztés feladataira, az óvodai előkészitők, a különböző iskolatípusok, oktatási intézmények fejlesztésének feladataira, az egyetemen is folyósítható ösztöndijak finanszírozásának módszereire. Ez az akcióprogram nemcsak a tanácsok és a pedagógusok tevékenységére számit, hanem a feladatok ismeretében szemit arra, hogy a szakszervezetek, a KISZ és más szervezetek és gazdaságok vezetői is segítik az oktatási feladatok végrehajtását. Ezzel lehetőség nyilik az anyagi források bővülésére is. Jelenti a megyei pártbizottságnak, hogy a megyében néhány lo millió forinttal minden évben túlteljesülnek a bevételi előirányzatok, a következő évben a többletbevételekből mintegy 2o millió forint körüli összeget fordítanak ezekre az akciókra. Ezzel jelzi azt is - Gosztonyi elvtárs jelenlétében -. hogy a romos iskolák megépítése céljából nemcsak a központi szervek segítségére támaszkodnak, hanem azon a 16 millió forinton túl, amit az elmúlt két évben adtak, előreláthatólag további 2o millió forint körüli összeget fordítanak erre a célra. Bővíteni lehet a forrásokat ugy is Kaposváron, Nagyatádon és más helyeken, hogy megnyerik a.lakosság, a szülők és a szocialista brigádok támogatását. De ezt olyan konkrét célkitűzések nélkül, mint amilyen a megyei akcióprogram, nem lehet elérni. Véleménye szerint igy I