MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1972
27. ő. e. 1972. november 9. (73-177. o.) - 1. Az állami oktatás helyzete és továbbfejlesztésének feladatai a központi bizottság 1972. június 15-i határozata alapján. Szóbeli jelentés: 75-92
JCrb^ El kell érnünk, hogy a párt-, az állami és a tömegszervezetek, valamint a termelő ágazatok gazdasági vezetői érezzék saját ügyüknek állami oktatásunk továbbfejlesztését, vállaljanak részt és felelősséget annak megvalósitásában, hisz nemcsak a megyénkben élő majdnem hatvanezer ember 5-18 éves fiatal sorsának alakulásáról, egyéni boldogulásáról van szó, hanem a társadalom jövőjéről is. Végül szólni kivánok az előterjesztést megelőző széleskörű felmérő és helyzetelemző munkáról, amelyben pártmunkások, tanácsi dolgozók, pártszervezeti aktivisták, iskolavezetők, pedagógusok vettek részt, s tevékenységükkel nagymértékben segítették a párt-vb apparátusát a reális helyzetkép összeállításában és a határozati javaslat elkészítésében. A közreműködőknek ez utón is köszönetünket fejezzük ki. Kérjük őket, legyenek segitőtársaink a végrehajtásban is. Közreadott feladattervünk egységesen foglalkozik az állami oktatás egészével, az óvodától a felsőoktatási intézményekig. Erőfeszítéseinket - a KB határozat szellemében - azokra az alapvető feladatokra Összpontosítjuk, amelyek megvalósítása közoktatásunk további fejlődését megalapozzák. A pártbizottsági ülés nagy fontosságú művelődéspolitikai kérdésben határoz ma, amely hosszú távon irányt mutat állami oktatásunk továbbfejlesztéséhez. Ezért kérem a tiszteltf Pártbizottságot, hogy a végrehajtóbizottság által elfogadott feladattervet vitassa meg, javaslataival, észrevételeivel gazdagítsa és emelje a Megyei Pártbizottság határozatává.