MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1972
27. ő. e. 1972. november 9. (73-177. o.) - 1. Az állami oktatás helyzete és továbbfejlesztésének feladatai a központi bizottság 1972. június 15-i határozata alapján. Szóbeli jelentés: 75-92
- 14 A kollégiumok és az érdekelt iskolák együttműködése, a nevelési és oktatási feladatok összehangolása, a középiskolai KISZ-szervezetek összefogása, általában a két intézmény munkakapcsolata ma még csak részben felel meg a kívánalmaknak, FELSŐOKTATÁSI IHTÉZMÉEÍYEK Az elmúlt évtizedben megyénkben két felsőoktatási intézmény létesült: a Mezőgazdasági Főiskola és a Felsőfokú Tanitóképző Intézet, Mindkét intézmény több megye számára képez szakembereket, beiskolázási területük tehát a megyén túlra is kiterjed. A Mezőgazdasági Főiskola már az eddigi munkájával is figyelemre méltó eredményeket ért el. Azonban az ott folyó oktató munka és kutatás továbbfejlesztése szükséges. Ezért a főiskola és a szarvasmarha-kutató intézet fejlesztésére a jelen ötéves tervben - 1973-as kezdéssel - 64,3 millió forint van előirányozva. Célszerű felhasználása biztositja a korszerű oktatási feltételeket, A tárgyi korszerűéitéssel egyidőben biztosit ani kell a megfelelő személyi feltételeket is, hogy a főiskola még hatékonyabban tudja segiteni megyénk és Dél-Dunántul mezőgazdaságának szakemberekkel történő ellátását, A tanítóképzés szinvonalat fejlődés jellemzi, a területen működő tanitók munkájára gyakorolt kisugárzó hatása egyre erősödik, A Felsőfokú Tanitóképző Intézet személyi és tárgyi ellátottsága csak részben megfelelő, továbbfejlesztése szükséges annak érdekében, hogy mielőbb Dél-Dunántúl tanitóképző bázisának ismerhessük el. Ezért épül az uj 25o személyes kollégium, ezért fejlesztettük 8 osztályossá az intézményhez tartozó gyakorló iskolát. De más vonatkozásban is pl, a népmüvelőképzésben, készségtárgyak oktatásával is növelni kell szerepét. A gyógypedagógiai intézmények kiépítettsége nem felel meg az igényeknek, A különleges nevelést és bánásmódot igénylő fiu-